Csak a dísztárcsák maradtak meg a világ legnagyobb autójából
2021. február 16. 17:54 Múlt-kor
Amikor „a világ legnagyobb autóját” a világ elé tárták 1931-ben, meglehetősen nagy hullámokat vert. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb korabeli autógyártója, a Studebaker hatalmas reklámfogást épített magának.
Korábban
Az óriási Studebakert a cég Kísérleti Karosszériarészlegének hatvan alkalmazottja építette meg az Indiana állambeli South Bendben mintegy három hónap leforgása alatt. A projekt vezetője a kísérleti részleg elnöke, Paul Auman volt.
Az autó teljes hossza 12 és fél méter, kerekei nyomtávja 8,25 méter volt. A 4,1 méter magas, 4,6 méter széles jármű ovális fényszórói 85 centiméter magasak voltak, kormánykereke 112 centiméter átmérőjű volt. A monstrum azonban mindössze 5,5 tonnát nyomott – ugyanis fából készült.
A legnagyobb bonyodalmat jelentő elemek a 2 méter átmérőjű küllős kerekek voltak, amelyek egyenként csaknem 300 kilogrammot nyomtak. A hatalmas gumiabroncsokat a Firestone készítette a megalomán maketthoz.
A jármű egy minden tekintetben arányos felnagyított mása volt az új, 1931-es mintájú Studebaker President modellnek, a cégnek pedig nagy tervei voltak vele. A hatalmas autó a Studebaker modellek ikonikus és népszerű, két árnyalatú zöld festését kapta.
Az új modellek népszerűsítésére egy egyperces rövidfilm is készült a gigantikus makettal, amelyet országszerte vetítettek az RKO hálózat mozitermeiben. A korabeli lapok ömlengve számoltak be a reklámfilmről – „az egyik legötletesebb, ha nem a legjobb” jelzővel is illették. Számtalan autókereskedő zarándokolt el az indianai tesztpályára, ahol a makettot felállították, hogy maga is fényképezkedjen vele, ezzel is bevonzva a vásárlókat.
Habár a hatalmas autó éveken át népszerű turistalátványosság maradt, az igen változékony időjárású Indianában a szabad ég alatt álló faautó állapota hamar romlani kezdett – idővel pedig egyes látogatók „szuveníreket” is elkezdtek lenyesegetni belőle. Öt év után, 1936-ban a cég úgy döntött, a nagy hirdetőfelület elegendő szolgálatot tett.
1936. május 17-én a cég korábbi elnöke, Paul G. Hoffmann és Jesse Meyer, a cég vezető titkárnője a South Bend-i tűzoltóság felügyelete mellett bőségesen leöntözték olajjal az ütött-kopott műemléket, és lángra lobbantották. Az egész makett a lángok martalékává vált – csupán két dísztárcsája maradt meg emlékül az utókornak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap