Bethlen Gábor fejedelem török portai követének sírját találták meg Székelyföldön
2021. március 8. 10:26 MTI
Bethlen Gábor konstantinápolyi követének, Szövérdi Gáspár Jánosnak és családjának az 1600-as évek elején épített kriptáját találták meg a székelyföldi Gyulakután, a református templom szentélyében végzett ásatások során - írta pénteken az Erdélyi Református Egyházkerület portálja, a Református.ro.
Korábban
A 4,3 méter hosszú, 2,7 méter széles, 2,3 méter belmagasságú, 70 centiméter vastag téglafalakkal körbevett boltozatos kriptát - a jelek szerint - nem bontották ki azóta, hogy két felnőtt férfit, három felnőtt nőt és öt gyermeket temettek bele. Az ő maradványaik kerültek most elő az ásatások során.
Gál Szilárd, a Maros Megyei Múzeum régésze az MTI-nek elmondta: a jelek arra utalnak, hogy a Küküllő vagy a környező patakok áradásakor a kripta a mennyezetéig megtelt vízzel. Így az oda eltemetettek maradványait és a velük eltemetett ékszereket a kriptában lerakódott 60-70 centiméter vastag iszaprétegből ásták most elő.
A régész elmondta: egy olyan karikagyűrűt találtak, amelybe Szövérdi Gáspár János feleségének, Bethlen Zsófiának a neve van belevésve. Emellett további három aranygyűrű és egy arany ruhadísz került elő az iszapból.
A történészek előtt ismert volt az a tény, hogy a Bethlen Gábor bizalmasának számító Szövérdi Gáspár János a gyulakutai Lázár János özvegyét, Safarith Krisztinát feleségül véve alapozta meg a vagyonát.
Bethlen Zsófia a követ második felesége volt. Szövérdi Gáspár János és Bethlen Zsófia neve a műemléktemplom kazettás mennyezetének az egyik kazettáján is szerepel.
A mennyezetet ugyanis az ő támogatásukkal készítették 1625-ben. Bethlen Zsófia jegygyűrűje vezette a régészeket arra a következtetésre, hogy a Szövérdi család tagjai nyugszanak a kriptában.
Az ásatásokat a műemléktemplom tervezett helyreállítása tette szükségessé. Az ásatások során egy kisebb, Árpád-kori templom alapját is feltárták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap