10 tény a whisky múltjáról
2021. április 7. 13:41 Múlt-kor
Korábban
1. A desztilláció technikája feltételezések szerint már Mezopotámiában is ismert volt, ám a módszert ekkor még illatszerek és aromák előállítására használták. Az ókorban az alexandriai görögök már bizonyítottan alkalmazták a desztilláció tudományát. A technika a középkor századai során a mórok közvetítésével jutott el a kontinentális Európába.
2. Az égetett szeszeket latinul az élet vizének (aqua vitae) nevezték. A whisky szó ennek nyomán az aqua vitae skót gael nyelvű megfelelője, ez uisge beatha rövidített formájából ered. A whiskynek két írásmódja is helyes. Míg az e betűs, whiskey formátumot elsősorban az amerikaiak és az írek használják, a skót és kanadai italra hagyományosan whiskyként hivatkoznak.
3. Az aqua vitae-t a középkorban elsősorban betegségek, többek között a himlő és a kólika elleni gyógyszerként használták.
4. A történelem első dokumentált aqua vitae-túladagolása egy Richard MacRanall nevű ír törzsfőhöz köthető, aki 1405 karácsonyán abba halt bele, hogy túl sokat fogyasztott az italból.
5. A whiskyről megemlékező első skót írott forrás, egy 1494-es adólista szerint IV. Jakab skót király nyolc hordó malátát adományozott egy John Cor nevű szerzetesnek, hogy aqua vitae-t készítsen belőle.
6. Az ital népszerűségét és értékét jelzi, hogy 1541-ben VIII. Henrik lánya, az ekkor még mindössze 8 éves Erzsébet hercegnő (a későbbi I. Erzsébet) egy ír püspöktől egy hordó whiskyt kapott ajándékba.
7. A világ első hivatalosan működő szeszfőzdéje, az Old Bushmills Distillery 1608-ban I. Jakabtól kapott engedélyt a whisky előállítására.
8. Anglia és Skócia 1707-es egyesülése után jelentősen megnőtt a whiskyre kivetett adó. Virágzásnak indult a szeszcsempészet, 1777-ben Edinburghban a 8 legális mellett már 400 illegális szeszfőzde működött. Az éjszaka előállított, ezért „holdvilágnak” nevezett illegális whisky gyártását 1823-ban a whiskylepárlást engedélyező ún. fogyasztási törvénnyel sikerült jelentősen visszaszorítani.
9. Az amerikai függetlenségi háborúban a whiskyt fizetőeszközként is használták.
10. Az USA-ban orvosi előírásra az alkoholtilalom alatt is lehetett whiskyt fogyasztani. Az italt csak gyógyszertárakban árulták, így több patikus is igencsak meggazdagodott ebben az időszakban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap