A toryk vezére az erdélyi holokausztról
2004. július 5. 10:30
A brit Konzervatív Párt vezére először beszélt nyilvánosan erdélyi zsidó gyökereiről, holokausztban elhurcolt családjáról.
Ortodox család, konzervatív eszme
Michael Howard |
Howard a BBC rádió főleg hír- és kulturális programokat sugárzó 4-es csatornájának vasárnaponként jelentkező közéleti portréműsorában azt mondta: édesapja 1939-ben érkezett Erdélyből Londonba, "amikor ugyan még nem tört ki a vihar, de már igen sok felhő gyülekezett a láthatáron".
A hátrahagyott családtagok közül később mindenkit Auschwitzba deportáltak; a papa édesanyja, vagyis Howard nagymamája nem is tért vissza.
Howard elmondta: apjának nővérét, az ő nagynénjét is Auschwitzba vitték, és háromszor is megjárta a gázkamrákat, de rendkívüli módon - hol technikai, hol egyéb okokból - mindhárom alkalommal kiterelték csoportját a kivégzőhelyiségből, és végül életben maradt, s a háború után csatlakozott időközben Walesben letelepedett testvéréhez.
A konzervatív vezér elmondta: a haláltábort megjárt rokon elbeszélései sem változtattak a család vallásos meggyőződésén; ő - saját szavai szerint - ortodox életvitelű zsidó családban nőtt fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.