Az eddigi legrégebbi afrikai Homo sapiens-sírt tárták fel Kenyában
2021. május 6. 12:34 MTI
Megtalálták a legkorábbi emberi temetkezési helyet Afrikában: a 78 ezer éves sírba egy két és fél-hároméves gyermeket temettek - jelentették be szerdán a sírt feltáró kutatók.
Korábban
A sírt a kenyai partvidéken, Panga ya Saidi régészeti helyszínen egy karsztbarlangban találták meg. A gyermeket a barlang védett nyúlványa alatt temették el egy nem mély sírba, a fejét párnán nyugtatva, felsőtestét gondosan lepelbe burkolva. A kutatók a gyermeknek a Mtoto nevet adták, ami szuahéli nyelven gyermeket jelent.
A felfedezés fényt derít a Homo sapiens korai összetett társas viselkedésének kialakulására. A kutatást a Nature folyóiratban publikálták.
„A gyermeket egy lakóhelyen temették el, közel ahhoz a helyhez, ahol ez a közösség élt, ami arra utal, hogy élet és halál milyen szorosan összefügg. Csak az emberek bánnak a halottakkal ugyanolyan tisztelettel, figyelemmel, sőt gyengédséggel, mint az élőkkel. Még akkor is, ha meghalunk, továbbra is fontosak vagyunk a csoportunk számára” – magyarázta a tanulmány vezető szerzője, María Martinón-Torres, a spanyolországi Emberi Evolúció Nemzeti Kutatóközpontjának (CENIEH) igazgatója.
A kör alakú sírgödörben talált, erősen lebomlott csontokat gipszbe ágyazták, és tanulmányozás céljából a kutatóközpontba szállították. A kutatók megállapították, hogy a gyermeket, akinek a nemét nem sikerült kideríteni, hajlított testtel helyezték a sírba, a jobb oldalán feküdt, térdeit a mellkasához húzva.
A koponya és három nyakcsont a párna lebomlása után a helyén támadt űrbe esett. Egy vállcsont és két borda helyzete pedig arra utalt, hogy a felsőtestet szintén lebomló anyagba burkolták. A test a temetés idején friss volt, a barlang padlójáról kikapart földdel gyorsan befedték.
A tanulmányt társszerzőként jegyző Nicole Boivin archeológus, a német a Max Planck emberiség történetével foglalkozó tudományos intézet igazgatója szerint a temetés csoportos aktus lehetett, valószínűleg a gyermek családjának tagjai vettek benne részt.
Boivin szerint a legrégebbi neandervölgyi temetkezési hely körülbelül 120 ezer évvel ezelőttről származik, amely hasonló korú a legrégebbi ismert Homo sapiens-temetkezési hellyel, amely szintén Izraelben található.
A Homo sapiens először több mint 300 ezer évvel ezelőtt jelent meg Afrikában, és később onnan népesítette be a világot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap