Az eltűnt újvilági gyarmat, amelynek lakosai csupán két szót hagytak maguk után
2021. szeptember 5. 08:45 Múlt-kor
CRO és CROATOAN. Mindössze ez a két, fába vésett szó, valamint lebontott házak maradtak az Újvilág első angol kolóniája után. A mai Észak-Karolinában található Roanoke-sziget telepeseinek eltűnése több mint 400 éve foglalkoztatja a kutatókat.
Korábban
Néhány évvel azt követően, hogy a Roanoke-szigeten létesítendő angol katonai támaszpont terve meghiúsult, 1587 augusztusában I. Erzsébet királynő közel 120 alattvalója újfent megkísérelte a sziget meghódítását, ezúttal egy civil kolóniát kívántak létrehozni.
A területet azonban súlyos aszály sújtotta, és mivel a helyi indián törzsekkel sem volt felhőtlen a viszony, az expedíció vezetője, John White úgy döntött, élelmiszer- és személyi utánpótlásért visszatér Angliába. Közben azonban az angolok és a spanyolok között háború tört ki, vagyis minden hajóra szükség volt, így White csak 1590 augusztusában térhetett vissza Roanokéra, akkor azonban már senkit sem talált ott.
Mielőtt elváltak, White és a telepesek megállapodtak abban, hogy vész esetén egy máltai keresztet fognak egy fába vésni, ilyet azonban nem találtak, és a békés távozásra utaltak a láthatóan szakszerűen lebontott házak is. Az egyik, a telep bejáratánál álló oszlopon olvasható CROATOAN szó, valamint egy közeli fába vésett CRO felirat viszont arra utalt, hogy a telepesek az azonos nevű közeli szigetre (ma: Hatteras-sziget) költöztek.
Ezt azonban White-nak nem állt módjában ellenőrizni, a közelgő hatalmas vihar miatt a legénység tagjai ugyanis nem voltak hajlandók az életüket kockáztatni az eltűntek keresésével. A kolónia megtalálására később ugyan több expedíciót is indítottak, ám egyik sem járt sikerrel.
A telepesek sorsáról több elmélet született. Az egyik szerint Roanoke egykori lakói beolvadtak egy indián csoportba. Ezt többek között egy jamestowni telepes, Francis Nelson által készített térkép is alátámasztja, amelyen az áll, hogy „roonockból” négy, ruhát viselő ember érkezett az irokéz indiánok egyik szálláshelyére.
Szintén ezt a feltételezést erősíti, hogy későbbi telepesek a környéken élő, világos szemű és szőke hajú indiánokról is beszámoltak. Nemrégiben előkerült egy írásos bizonyíték, ami szintén ezt az elméletet erősíti.
Bár felmerült a spanyolok esetleges szerepe is, észszerűbbnek tűnik a telepesek ellen forduló indiánokról szóló teória. Samuel Purchas krónikás beszámolója szerint a kezdetben az első fennmaradt angol kolónia, Jamestown élén álló John Smith a póheten indiánok vezetőjétől megtudta, hogy a törzs tagjai ölték meg a telepeseket, mivel azok egy ellenséges törzzsel éltek együtt.
Hasonlóról számolt be egy jamestowni tisztviselő, William Strachey is, aki tulajdonképpen szintetizálta a beolvadásról és a lemészárlásról szóló elméletet. Amellett ugyanis, hogy két indián településen is kétemeletes kőházakról számolt be, azt állította, hogy a telepesek húsz éven át éltek békében az indiánokkal, és csak ezt követően mészárolták le őket a póhetenek. Megnyugtató választ máig nem találtak a rejtélyre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap