A porosz király is szégyenkezett a legnagyobb magyar huszárcsíny, Berlin megsarcolása miatt
2021. október 16. 08:41 Múlt-kor
264 éve, 1757. október 16-án a hétéves háború kiemelkedő, egyben talán legpimaszabb eseményére került sor: Hadik András – aki 311 éve, ugyanezen a napon született – hadosztálya megsarcolta a meglepett Berlint. Mire Nagy Frigyes porosz király a csapataival visszaért fővárosa alá, a Habsburg-seregnek már csupán hűlt helyét találta.
Korábban
Hadik és a magyar huszárok kora
Hadik szerény sorból, magyar nemesként küzdötte fel magát a legmagasabb katonai tisztségekbe és futott be karriert a császári hadseregben. Életútja nem volt szokványos, a 18. században még sokkal inkább a születési előjogok domináltak, mintsem az egyéni képességek és a tehetség.
Szolgálatát 1732-ban egy magyar huszárezredben kezdte, 1744-ben ezredes, három évvel később császári-királyi vezérőrnagy lett. Mária Terézia szolgálatában részt vett az osztrák örökösödési háborúban, majd a hétéves háború (1756–63) utolsó szakaszában, 1762/63-ban a Sziléziában harcoló császári fősereg parancsnokává nevezték ki.
1764 és 1768 között Erdély kormányzója, a következő 16 évben, haláláig az Udvari Haditanács elnöke, azaz a Habsburg Birodalom első számú katonai vezetője volt.
A hétéves háborúban Mária Terézia és II. Frigyes porosz király Szilézia birtoklásáért csapott össze. A török háborúktól megszabadult, III. Károly alatt erőt gyűjtött magyar huszárság Hunyadi Mátyás után ekkor jelent meg először újra a nyugati hadszíntéren.
Sikereikhez nemcsak e kedvező körülmények, hanem a nagy formátumú személyiségek is hozzájárultak. Hadik – vagy említhetnénk kortársát, a kolíni csatát fergeteges lovasrohamával eldöntő Nádasdy Ferencet is – a kor hadművészetének magas színvonalán álló, elméletileg is jól képzett katona volt.
A hétéves háború második évében a hadiszerencse Mária Terézia seregeinek kedvezett. 1757 nyarán Kolínnál a poroszokra mért vereség után Frigyes király kénytelen volt Csehországot kiüríteni. Helyzetét súlyosbította, hogy a nyári hónapokban Mária Terézia szövetségesei is megjelentek a színen.
1757 októberében Nagy Frigyes a fronton tartózkodott, hogy összevont haderőit személyesen irányítsa, ám távollétében fővárosa védelem nélkül maradt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap