Egészen 1951-ig érvényben maradtak Werbőczy Hármaskönyvének egyes rendelkezései
2021. október 18. 10:58 MTI, Múlt-kor
507 éve, 1514. október 18-án mutatta be Werbőczy István ítélőmester az országgyűlésben a király megbízásából készített latin nyelvű szokásjogi gyűjteményét, a Hármaskönyvet, a Tripartitumot, amely a 19. századig a magyar jogszolgáltatás alapja maradt.
Korábban
Magyarországon a 15. század végére vált egyre sürgetőbbé az igény egy egységes törvénykönyv megalkotására. Ennek hiányában ugyanis az ország különféle részein más-más törvénykezés, jogszolgáltatás folyt, nemegyszer az Aranybulla rendelkezései vagy a szokásjog alapján.
A Dózsa-féle parasztháborút követően, a szigorodó egyedi ítélkezések miatt ugyanazon bűncselekmény megítélése, büntetése más és más lehetett. Mindezen már Zsigmond (uralkodott: 1387–1437) és Hunyadi Mátyás (ur. 1458–1490) is próbált segíteni, de a megvalósulásra az utókor által gyengekezűnek tartott II. Ulászló uralkodása (1490–1516) idején került sor.
Ulászló a munkával előbb Horváth Ádám ítélőmestert, majd a nyolcados törvényszéket (az ünnepek nyolcadán összeülő törvényszék) bízta meg, de ezek nem boldogultak a feladattal, így esett a választás Werbőczy István jogtudósra, később királyi ítélőmesterre, majd nádorra.
A Hármaskönyv előszóra (Prologus) és három részre (partes) tagozódik, a részek címekre (titulus) vannak felosztva. Az első rész a nemesi magánjoggal, a második a nemesi perjoggal, a harmadik a városi és jobbágyi joggal foglalkozik, illetve itt találhatók az 1514-es paraszttörvények.
Az első rész tartalmazza a nemesek négy fő szabadságáról (személyes szabadság, királyi bíróság alá tartozás, adómentesség és ellenállási jog) rendelkező passzust.
Ez a könyv fejti ki a Szent Korona-tant is, azt, hogy a Szent Korona az államhatalom szimbóluma, amelynek tagjai a király, az ország nemesei és szabad városi polgárai (a jobbágyság viszont nem). A nemesek és az uralkodó között kölcsönösségi viszony van, mert a királyt a nemesek választják, a nemeseket pedig a király kreálja.
Werbőczy tízévi megfeszített munka után, 1514. október 18-án, a Dózsa-féle parasztháború leverését követően néhány hónappal összeülő pesti országgyűlésen mutatta be hatalmas munkáját.
A latinul íródott, Opus Tripartitum juris consuetudinarii inclyti Regni Hungariae, azaz A nemes Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve címet viselő jogtárat az országgyűlés az 1514:LXIII. törvénycikkben helyeselte, és november 19-én a király is megerősítette, de formálisan soha nem hirdették ki, így törvényerőre sem emelkedett.
Ugyanakkor, miután Werbőczy 1517-ben saját költségén kinyomtatta (első magyar fordítása 1565-ben készült el), a három részre szakadt országban az egység szimbóluma lett. A Tripartitum a magyar jog elismert gyűjteménye lett, a corpus jurisban az első helyen szerepelt, 1848-ig használták, sőt egyes rendelkezései 1951-ig érvényben maradtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap