Falra fel! – több mint 150 történelmi plakát várja az érdeklődőket az egykori Tungsram-házban
2021. november 11. 11:51 MTI
Új helyszínen, 150-nél is több tételből álló 20. századi plakátkülönlegességekkel várja az érdeklődőket a Plakátfiú blog és a Múzeum Antikvárium közös árverése, a hatodik alkalommal megrendezendő Falra fel! plakátaukció Budapesten – olvasható az esemény szervezői által szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Korábban
Mint írják, a 20. század magyar grafikusművészetét gazdagon reprezentáló, 150-nél is több tételből álló anyagban ezúttal is filmes, zenei, kiállítási, propaganda- és reklámplakátokat, hirdetményeket, valamint falragaszokat árvereznek el.
A közlemény emlékeztet, hogy november 18-án a szervezők McMenemy Márk műsorvezetővel, a hatodik Falra fel! plakátaukció árverésvezetőjével közösen várják a Rákóczi út 51. szám alatt, az egykori Tungsram-ház legfelső emeletén kialakított műteremlakásban a magyar plakátritkaságok és különlegességek gyűjtőit.
A program aukciós anyagának egyik kiemelkedő tétele a Szibéria című filmhez készített plakát, amely a berlini fogorvos, Hans Sachs tulajdonát képezte.
Hans Sachs rendelkezett a legnagyobb háború előtti plakátgyűjteménnyel valószínűleg nem csak Németországban, hanem az egész világon.
A több mint 12 ezer darabból álló gyűjteményt Joseph Goebbels parancsára a Kristályéjszakán lefoglalták.
A Falra fel! hosszú évek óta igyekszik azt az igényt kielégíteni, hogy minél több korszak és téma jelenjen meg a plakátkínálatban.
A Plakátfiú és a Múzeum Antikvárium által összeállított tételek között a boxmeccstől az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszuson és rockkoncerten át a klasszikus moziig sokszínű kínálat áll az aukció iránt érdeklődők rendelkezésére - olvasható a közleményben.
A szervezők R51 Atelier Budapestben, valamint online várják az érdeklődőket november 18-án, 19 órakor.
Azok, akik licitálni szeretnének az élő közvetítésen, november 17-én 19 óráig regisztrálhatnak a www.axioart.com weboldalon – áll az összegzésben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap