10 tény a házasság történetéről
2021. november 20. 19:40 Múlt-kor
A fehér esküvői ruhát Viktória angol királynő népszerűsítette, amikor 1840-ben talpig fehérben állt az oltár elé. A fehér menyasszonyi ruha azonban egészen a második világháború végéig az elit privilégiuma volt.
Korábban
1. A házasság szentesítéséhez a kora középkori Európában kezdetben nem kellett pap. A fiatal párok kocsmákban, otthonukban, útkereszteződések mentén, barátaik lakhelyén vagy éppen az ágyban fogadtak örök hűséget egymásnak.
2. Amíg az Ótestamentumban számtalan példa van a poligámiára, az Újszövetségben már elítélendő dolog a többnejűség. A kettős házasság intézményét pedig hivatalosan a 4. század elején tiltották be a keresztény Rómában.
3. A katolikus egyház, a IV. lateráni zsinaton 1215-ben hozott rendelkezésével előírta a házasságok előzetes kihirdetését a templomokban.
4. A katolikus egyház az 1563-ban kiadott Tametsi-dekrétummal tovább szabályozta a házasságkötést, amelynek szentesítéséhez legalább az egyik fél lakóhelye szerinti plébánosára és két tanú jelenlétére is szükség volt.
5. Jegygyűrűt már az ősi egyiptomiak is használtak, akik a körre mint az örökkévalóság szimbólumára tekintettek. A dupla karikagyűrűs gyakorlat, amikor a vőlegény és a menyasszony ujjára is felkerül egy-egy gyűrű, a második világháború után az Amerikai Egyesült Államokból terjedt el a nyugati kultúrában.
6. A menyasszony esküvői csokra a középkorban és a kora újkorban virágok helyett inkább fűszer- és gyógynövényeket tartalmazott, mint például rozmaringot, kaprot, fokhagymát. Az intenzív illatú növényekkel a gonosz szellemeket próbálták elűzni.
7. A középkori Európában az egyház minden pubertás kort elérő gyermeknek engedélyezte a házasságot. Ez a lányoknál 12, míg a fiúknál a 14 éves életkort jelentette.
8. A kora újkori brit gyarmat, Massachusetts a polgári házasságok élharcosa volt, mivel a kolónián már 1639-ben megjelentek a házassági szerződések.
9. A 16 -17. századi Angliában az esküvők egyik kulináris csúcspontja a menyasszony pitéje (bride’s pie) volt. A megjelenést és az ízeket tekintetbe véve azonban ez a pár száz évvel ezelőtti „süti” nagyon távol állt a modern kori esküvői tortáktól. A pite tulajdonképpen töltött tészta volt, amelynek töltelékét osztrigából, bárányheréből vagy kakastaréjből készítették.
10. A fehér esküvői ruhát Viktória angol királynő népszerűsítette, amikor 1840-ben talpig fehérben állt az oltár elé. A fehér menyasszonyi ruha azonban egészen a második világháború végéig az elit privilégiuma volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap