Újra megnyílik az egykori római villagazdaság Balácán
2022. március 30. 12:50 MTI
Átadták a balácai római kori villagazdaság védőtető-szerkezetét; a Nemesvámos szomszédságában álló Villa Romana három év szünet után április 1-jétől ismét látogathatóvá válik.
Korábban
Az új, mintegy kétezer négyzetméter területű, fémszerkezetű védőtető teljesen befedi a 3-4. századot idéző belső tereket, benne a mozaikokat, falfestményeket – mondta a keddi átadó ünnepségen Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára.
Közölte: a beruházás második üteme 120 millió forintból valósult meg. Az első ütemben korszerűsítették az elektromos hálózatot, a világítást, új burkolatot kapott a padló, szellőztető rendszert alakítottak ki, összesen 500 millió forintból.
(MTI / Vasvári Tamás)
A felújítás célja az volt, hogy az egykori majorságot, ahol mezőgazdasági tevékenység zajlott, a jövő nemzedék is megismerhesse – mondta Latorcai Csaba.
A közigazgatási államtitkár beszélt arról is, hogy az unió adatai szerint Magyarország kormánya támogatja legnagyobb mértékben a kultúrát, hiszen míg Európában 2019-ben a GDP 0,5 százalékát fordították erre a célra, addig Magyarországon a nemzeti össztermék 1,1 százaléka jutott a kulturális élet támogatására.
Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője az összefogás fontosságát hangsúlyozta, melynek eredményeként megvalósulhatott a fejlesztés.
L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a tervek között említette, hogy nyaranta színi előadásokat láthat majd a közönség Balácán.
(MTI / Vasvári Tamás)
A második ütem befejeztével, idén júniustól hat kiállítás látogatható majd a villagazdaság területén. Jelenleg két kiállítást lehet megnézni, amelyek az egykori villagazdaság életébe engednek betekintést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20