Ritka leletekre bukkantak szakemberek egy izraeli ásatáson
2022. április 22. 13:15 MTI
Másfélezer éves evőeszközre (villára) és medálos fülbevalóra bukkantak Észak-Izraelben, a Galileai-tengernél folyó ásatásokon – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
Egy ősi zsinagóga romjai Korazimban (fotó: wikipédia / Lev.Tsimbler / CC BY-SA 4.0)
Korábban
A szakemberek a fémtárgyak mellett a Talmud keletkezésének korából származó, mintegy 1500 évvel ezelőtti cserépedényeket, üvegedényeket és állatcsontokat is találtak a Kinneret-tótól mintegy 4 kilométerre észak-keletre lévő Korazim Nemzeti Park egyik épületénél végzett ásatásán, amelyet az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) végzett.
A bronz villácskát véséssel díszítették, ami a régészek szerint azt jelzi, hogy egy különösen értékes eszköz lehetett, a függős fülbevalót pedig valószínűleg egy kis üvegmárvány is ékesítette.
A nemzeti parkban már több éve lehetővé teszik a nagyközönség számára, hogy részt vegyen az ősi zsidó közösség maradványainak feltárásában, és ezen a héten is családok tucatjai dolgoztak önkéntesként a falu egyik legnagyobb lakóépületében végzett ásatásokon.
Az amatőr régészkedésben részt vevő egyik lány vette észre az evőeszközt, amely igen ritka lelet. „Soha nem láttam villát sem ásatásokon, sem a tudományos irodalomban. Általánosságban elmondható, hogy alkalmanként előfordulnak egyszerű vaskések, de az evőeszközök nagyon ritka dolgok” – nyilatkozta az ásatásokat vezető Ahia Cohen-Tavor a leletről a lapnak.
„Az emberek hajdanán valószínűleg főleg fakanalakat használtak, amelyek természetesen nem maradtak fenn. A villát vésés díszíti, azt jelezve, hogy ez egy luxuseszköz. Az ásatások folytatásakor megpróbáljuk majd megérteni, hogy mire használták ezt a helyiséget, és miért volt itt a villa. Izgalmas megpróbálni kitalálni, elképzelni, hogy miként éltek az itt lakók, és megpróbálni összevetni a mi életünket az övékkel – ugyanott, több tucat generációnyi különbséggel” – tette hozzá a régész.
A Korazim Nemzeti Park az első és a nyolcadik század közötti, az Újszövetségben is megemlített zsidó falu nyomait őrzi, beleértve a zsinagóga maradványait is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap