Újjáépült az egykori Honvéd Főparancsnokság kupolaszerkezete
2022. november 14. 15:37 MTI
Elkészült az egykori Honvéd Főparancsnokság kupolaszerkezete; az épület elérte szerkezetének legmagasabb pontját a Budavári Palotanegyedben. A jeles alkalmat bokrétaavatóval ünnepelték meg – tájékoztatta a Várkapitányság pénteken az MTI-t.
Kép forrása: MTI
Korábban
A Dísz tér és a Szent György tér meghatározó épületeinek újjászületése a tervezett ütemben halad - áll a közleményben.
Mint írják, az egykori Honvéd Főparancsnokság neoreneszánsz épülete a második világháborúban kapott súlyos, de nem végzetes találatot, azonban ideológiai okokból nem állították helyre és az első emeletig visszabontották.
A márciusban megkezdett újjáépítési munkálatok egyik leglátványosabb elemeként helyére emelték a kupolaszerkezetet, amely hosszú évtizedek után most újra látható.
A hagyományokat követve az építők és az építtetők közös bokrétaünnepet tartottak, amelynek részeként az épület kupolájára díszes bokrétafát helyeztek el. A bokrétafát a kupolát ékesítő laterna acélvázával együtt emelték fel az épület tetejére.
A közleményben Fodor Gergely kormánybiztost, a Várkapitányság vezetőjét idézik, aki ünnepi beszédében megköszönte az építkezésen dolgozó szakemberek munkáját.
Elmondta, hogy 127 évvel ezelőtt, 1895 októberében már tartottak itt egy hasonló ünnepet. „A zseniális Kallina Mór tervei szerint a mesterek akkor készültek el az eredeti épülettel, amelyet aztán a háború és a kommunisták pusztításai sem kíméltek” – idézik a kormánybiztos szavait.
Fodor Gergely kiemelte: csaknem 60 évet kellett várni a helyreállításra, de az évtizedekig torzóként álló épület hamarosan visszanyeri századfordulós formáját az újjászülető Vöröskereszt-székházzal, József főherceg palotájával és a Budavári Palota északi szárnyával együtt.
A Várhegy egyik legnagyobb és legdíszesebb kupolájában kilátó nyílik, az újjászülető épület pedig hiánypótló funkciót kap: a Budavári Palotanegyed látogatóközpontjaként, kulturális és turisztikai kapujaként működik majd.
Az eseményről készült videó elérhető a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap