Mecénási segítséggel újul meg Munkácsy Mihály síremléke
2022. december 9. 13:24 MTI
Pákh Imre műgyűjtő felajánlása alapján a mecénás és a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) csütörtökön együttműködési megállapodást kötött Munkácsy Mihálynak a Fiumei úti sírkert Nemzeti Emlékhelyen található, a nemzeti sírkertbe sorolt, műemlékileg is védett síremlékének és környezetének felújítására.
Korábban
Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón a emlékeztetett, hogy a kiegyezést követő évtizedekben kialakult az az arisztokrata és nagypolgári réteg, mely áldozni tudott a kiemelkedő művészeti értékkel bíró síremlékek létrehozására.
Napjainkban ugyanígy szükségünk van azokra a mecénásokra, akik a történelmi örökséget nagy gonddal és adakozó lélekkel kezelik - emelte ki a főigazgató, aki hozzátette, hogy Pákh Imre felhívása lehetőség arra is, hogy a jövőben más, komoly gazdasági háttérrel rendelkező üzletemberek is foglalkozzanak a magyar nemzeti örökséggel és adományozzanak a síremlékek felújítására.
A sírt és környezetét a felújítást követően a festőművész halálának 123. évfordulója alkalmából 2023. május 9-én avatják fel. A jövő évben a tervek szerint meg fog újulni Arany János síremléke is – hangsúlyozta a főigazgató.
Pákh Imre műgyűjtő, mecénás elmondta, hogy Munkácsy Mihály sírjának felújítását követően a jövőben minden évben elvállalja egy, a magyar történelem egyik nemzeti múzeumának tekinthető Fiumei úti síkertben található sírhely felújításának finanszírozását.
Munkácsy Mihály (1844–1900) magyar festőművész, a 19. század magyar festészetének nemzetközileg is elismert mestere. A romantikus realista festő szorosan kötődött a Gustave Courbet által képviselt realista ábrázoláshoz.
A fájdalom megértése és átélése Munkácsy realista művészetének egyik legértékesebb elem. Festészete Párizsban teljesedett ki, ott vált világhírűvé. Siralomház című képével indult el a siker útján, amivel a párizsi Szalon nagy aranyérmét is elnyerte.
A festőművész egy Bonn melletti szanatóriumban halt meg, ahonnan vonattal szállították haza, majd a Műcsarnokban ravatalozták fel. Nagyszabású temetésén és síremléke 11 évvel későbbi avatásán is többezres tömeg vett részt.
Ligeti Miklóst és Lechner Ödönt bízták meg a síremlék elkészítésével, de ők Telcs Ede javára visszaléptek. Telcs Ede műve magyar géniuszt ábrázol, aki megkoszorúzza a mester sírkeresztjét. A szobrászművész alkotása monumentális és tömbszerű megfogalmazásával és különleges elhelyezkedésével kiemelkedik a művészparcella síremlékei közül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap