Lezárult a változatos programokat felvonultató Tamási Áron-emlékév
2022. december 22. 11:22 MTI
Irodalmi vetélkedőt, illusztrációs pályázatot, prózamondó versenyt is szerveztek többek közt a 125 éve született székely író, Tamási Áron tiszteletére a december végén lezárult emlékévben.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (k), Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója (b) és A. Szabó Magda projektvezető (j) az emlékév megnyitóján (kép forrása: MTI/Mohai Balázs)
Korábban
A. Szabó Magda, a Tamási Áron Közhasznú Alapítvány elnöke és Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője főszervezésében, a Magyarság Házával közösen bonyolította le az emlékévet, amelyben egyik legfontosabb feladatuknak azt tartották, hogy a fiatalok bevonják a programokba - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az év első felében irodalmi vetélkedőt, illusztrációs pályázatot, telefonos prózamondó versenyt is hirdettek a világ bármely pontján élő magyarok számára, amelyre Erdélytől Kanadáig számos pályamű érkezett.
A Nemzeti Színházban január 22-én Tamási Áron darabjaiból adtak elő jeleneteket fiatalok az Ádámok és Évák ünnepén. Ezek közül a legjobbakat Gyulán is vendégül látták a Tamási Áron-napokon
A teátrum továbbá a színháztörténeti vetélkedőt is Tamási Áron emlékének szentelte, de megszületett a Tündöklő Jeromos előadása is a Gyulai Várszínházzal együttműködve.
A színház az emlékévet a Vitéz lélek előadásával zárta. Ez volt a Vidnyánszky Attila vezetésével indult első évad első bemutatója még 2013-ban a Nemzeti Színházban.
Az író egykori iskolájában, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban az emlékévnek köszönhetően éledt fel újra a diákszínjátszás, de a szervezők megvalósítottak egy kerítéskiállítást is a Magyar Művészeti Akadémiával közösen, amelyet az Andrássy úton láthattak az érdeklődők december közepéig.
A tablók másolatai bejárták a Kárpát-medencét, bemutatkoztak Csíksomlyón, Tusványoson, a csíkcsomortáni verstáborban, Ausztriában, a Délvidéken és Székelyudvarhelyen is, valamint az író szülőfalujában, Farkaslakán.
A gyulai fesztiválon öt előadás mutatkozott be az író műveiből. Ősszel öt újabb színházi bemutató is megszületetett, több a határon túl, közülük egy Kolozsváron, ahová Tamási Áron annak idején az első drámáját küldte. Kilyén Ilka színművésznő és lánya, Ritziu Ilka-Krisztina létrehoztak egy előadást Tündökletes világ címmel, amely az író gyermekkoráról szól.
Kincses Elemér rendezésében ez a kamaraprodukció útnak indult a diaszpóra magyarságához és eddig nyolc helyen játszották a világban, Svédországtól Amerikáig.
Szeptemberben születésnapi ünnepséget is rendeztek Farkaslakán a szülőháznál, készült egy kuriózumokat tartalmazó Tamási-emlékszám a Hitel folyóiratban és megszületett több mint nyolcvan év után az Ábel-trilógia új, illusztrált kiadása is Szilágyi Varga Zoltán grafikáival.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap