Új kiállításokkal és kreatív foglalkozásokkal ünnepli első születésnapját a Pénzmúzeum március 15-én
2023. március 13. 11:20
Kiemelkedően magas látogatószámmal zárta első évét a Pénzmúzeum. A 2022. március 15-én megnyílt intézmény első 10 hónapjában 67 000 látogatót fogadott. Ez a szám 2023. március 15-én, az egyéves születésnapon várhatóan eléri a közel 90 000 főt. A sikeres startot a múzeum március 15. és 19. között négynapos rendezvénysorozattal ünnepli, ekkor indítja útjára a Neumann-emlékévhez kapcsolódó országos pénzügyi játékát is, amelyben középiskolások és egyetemisták mérhetik össze a tudásukat értékes nyereményekért.
Korábban
A Márciusi ifjak 175 évvel ezelőtt született 12 pontjukban önálló jegybank létrehozását követelték. A Magyar Nemzeti Bank e jeles nap évfordulójára időzítve, 2022. március 15-én nyitotta meg az egykori Postapalota Széll Kálmán téri épületében a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpontot.
Európa leglátványosabb pénzmúzeumának létrehozásával a jegybank törekvése az volt, hogy a pénzügyi kultúrát ne tankönyvízűen fejlessze, hanem élményalapon, interaktív módon fedezhessék fel a látogatók a pénz világát és annak különböző aspektusait.
A Pénzmúzeum épülete esti fényben
Az intézmény működésének második évében – 2023-ban – két új időszaki kiállítással, hatféle múzeumpedagógiai foglalkozással, pénzügyi vetélkedőkkel és kreatív foglalkozásokkal igyekszik a vendégek kedvében járni. Az Európában egyedülálló kiállítótérben továbbra is interaktív játékok, robotok, digitális installációk segítik a tájékozódást.
Ünnepi programok
A Pénzmúzeum március 15-én hosszabb nyitvatartással (9:00-19:00) várja a közönséget, hogy még többek számára váljon elérhetővé az aranyrúdemelés, a saját arcképes bankjegynyomtatás és a különleges széf kinyitásának élménye.
Ezen a napon a készlet erejéig megkóstolható a születésnapi torta a múzeum kávézójában, amely Pilvax hangulatban, a kor népszerű süteményeivel, illetve egy erre az alkalomra összeállított gazdasági újsággal fogadja a látogatókat.
A Pénzmúzeum belülről
A nemzeti ünnepen, illetve az egyéves születésnapon válnak nyilvánossá a középiskolásoknak és egyetemistáknak meghirdetett Neumann-évhez kapcsolódó nagyszabású országos online pénzügyi vetélkedő részletei is.
Március 16-tól 18-ig az intézmény numizmatikai előadásokkal, kézműves programokkal várja az érdeklődőket, miközben az online felületeken kvízjátékok zajlanak. Péntektől vasárnapig megtekinthető lesz Szász Attila díjnyertes filmje, Az aranyvonat legendája, miként a Pallas Athéné Könyvkiadó legfrissebb „Ki korán kel” című kiadványával is megismerkedhet a közönség.
A születésnapi ünnepségsorozat ideje alatt és azon kívül is ingyenesen látogatható a Pénzmúzeum, március 15-én ráadásul előzetes időpontfoglalásra sincs szükség.
Időpontfoglalás a többi napra: https://www.penzmuzeum.hu/muzeum/egyeni-foglalas/
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.