Évtizedek óta nem látott alkotások is megtekinthetők a centenáriumi Reigl Judit-kiállításon
2023. május 3. 13:24 MTI
Kiállítással tiszteleg a száz éve született Reigl Judit előtt a budapesti Kálmán Makláry Fine Arts Galéria, melynek A „Négy Apostol” Rómában 1947–48 – Reigl és barátai címmel kedd óta látható tárlata a Párizsban világhírűvé lett képzőművész és alkotótársai korai műveit mutatja be.
Reigl Judit 2010-ben (kép forrása: MTI / Oláh Tibor)
Korábban
A kiállításon több mint 70 éve lappangó, eddig a magyar közönség előtt ismeretlen alkotások, Reigl Judit, Bíró Antal, Böhm Lipót Poldi és Zugor Sándor vagyis a „Négy Apostol” korai művei szerepelnek – tájékoztatta az MTI-t a Kálmán Makláry Galéria.
Közleményük szerint a most bemutatott munkák 1947-48-ban készültek, amikor a Szőnyi István tanítványaiként indult művészek ösztöndíjasként éltek Olaszországban.
A rövid ideig tartó időszak először adott alkalmat a fiatal alkotók számára a nyugat-európai mellett a reneszánsz és a bizánci művészet tanulmányozására, amely mélyen megérintette őket és megtermékenyítette gondolkodásukat.
A több mint 40 bemutatott alkotáson keresztül érezhető szoros barátságuk és hatásuk egymásra, ahogy fiatalon a saját festői nyelvezetüket és útjaikat keresték pályájuk legelején - emlékeztetnek a szervezők.
Mint a közlemény kiemeli, a „Négy Apostol” történetével a magyar művészettörténet eddig nem foglalkozott. Az aczéli kultúrpolitika idején a hazájában maradt Böhm Lipót Poldi a „tűrt kategóriába” került, míg három társa a tiltott kategóriába tartozott.
Reigl Judit és Bíró Antal ugyanis Franciaországba emigrált, Zugor Sándor pedig 1956 után az Egyesült Államokban találta meg azt a szabadságot, amely művészete kiteljesedését biztosította.
Reigl Judit 1923. május 1-jén született Kapuváron. 1950-ben hagyta el Magyarországot, és Párizst választotta otthonául. Alkotásai mára több mint 30 múzeum - mások mellett a New York-i MoMA, Metropolitan és Guggenheim Múzeum, a párizsi Centre Pompidou a londoni Tate Modern vagy a Magyar Nemzeti Galéria – gyűjteményeit gazdagítják világszerte.
Magyarországon eddig a Műcsarnok (2005), a Modem (2010) és a Ludwig Múzeum (2014) életműtárlatai mutatták be Reigl Judit munkásságát.
A centenáriumi kiállítás május 26-ig ingyenesen látogatható a Falk Miksa utcai Kálmán Makláry Fine Arts Galériában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap