Életidegenként utasították el a nagy mesemondó, Lázár Ervin első írásait
2023. május 5. 11:20 MTI
87 éve, 1936. május 5-én, Budapesten született Lázár Ervin Kossuth-díjas író, Berzsián, Dideki, Dömdödöm, Mikkamakka, Ló Szerafin és számos más, méltán népszerű mesealak megálmodója.
Korábban
Budapesten született, de szülőföldjének a Tolna megyei Alsórácegrespusztát tekintette, ahol családja 1938 és 1951 között lakott. Szekszárdon érettségizett, majd az ELTE bölcsészkarán, újságíró szakon tanult, később magyartanári diplomát szerzett. 1956-ban Nyíregyházára, majd néhány vargabetű után Pécsre került, s az 1959-ben megindult Esti Pécsi Napló című lap munkatársa lett. Közben írásai jelentek meg a Dunántúli Naplóban is, s egy ideig a Jelenkor szerkesztője volt, itt jelent meg első novellája.
Első meseregényét, A kisfiú meg az oroszlánok című könyvet a Móra Könyvkiadó jelentette meg 1964-ben, s néhány évvel később nagy sikerű tévéfilm is készült a Bruckner Szigfrid nevű oroszlán és egy kisfiú különös barátságának történetéből. 1965-ben az Élet és Irodalomhoz került tördelőszerkesztőnek, 1971-ig volt a lap munkatársa, ezt követően szabadfoglalkozású író lett. Első novelláskötetét Csonka csütörtök címmel a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg (a Magvetőnél azzal utasították vissza írásait, hogy úgy rosszak, ahogy vannak, de legfőképpen életidegenek). Ettől kezdve felváltva írt meséket és felnőtteknek szóló novellákat, valamint hang- és bábjátékokat.
Írásaira jellemző egyedi, a valóságot egyszerre a gyermek és a felnőtt szemszögéből bemutató látásmódja, sajátos humora, nyelvének játékossága, ötletes szófordulatai. 1973-ban jelent meg a Buddha szomorú című novellás-, valamint A hétfejű tündér című mesekötete. 1979-ben látott napvilágot egyik legnépszerűbb műve, a Berzsián és Dideki, amelyben a főhősök nevét Fruzsina leányától „kölcsönözte”, e meseregényéért 1982-ben Andersen-diplomával tüntették ki.
Ugyancsak nagy sikert aratott A Négyszögletű Kerek Erdő című kötete, amelynek ötletes nevű szereplőiben a felnőtt olvasók könnyen ráismerhettek bizonyos embertípusokra, a különböző helyzetekben megnyilvánuló emberi magatartásformákra. A könyv 1986-ban megkapta az Év Könyve jutalmat, amelyet 1989-ben, majd 1996-ban a Bab Berci kalandjai és a Csillagmajor című kötetek is elnyertek.
Lázár Ervin 1963-ban (Fortepan / Hunyady József)
A Franka cirkusz címmel 1990-ben jelent meg hangjátékainak gyűjteményes kiadása. Lovak, kutyák, madarak és A manógyár című kötetei elnyerték az Év Gyermekkönyve kitüntetést. Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből mozifilm is készült, s a Csillagmajor című novelláskötet három elbeszélése alapján készült A porcelánbaba című film. Bogármese címmel Zsófi lányával közösen írt mesekönyvük is megjelent.
1989-től ismét különböző irodalmi folyóiratoknál töltött be állást, 1995 és 1998 között a Magyar Írószövetség elnökségének tagja volt. A Magyar Művészeti Akadémia 1994-ben választotta tagjai sorába. Munkásságáért 1974-ben József Attila-díjat, 1990-ben Déry Tibor-jutalmat, 1992-ben Soros-életműdíjat, 1996-ban Kossuth-, 1998-ban Magyar Művészetért, 2005-ben pedig Prima Primissima Díjat kapott. Budapesten hunyt el 2006. december 22-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap