Új százforintos érmével köszönti fel a Nemzeti Bank a 175 éves Magyar Honvédséget
2023. május 23. 14:26 MTI
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki ma, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
Korábban
Buda visszafoglalása – a honvédelem napja
A közlemény szerint a kibocsátás a magyar honvédelem napjához igazodik, amely kormányhatározat alapján 1992 óta annak az emléknapja, hogy a magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a honvédsereg háromhetes ostrom után visszafoglalta Buda várát.
A kibocsátott 100 forintos érme névértékes oldala megegyezik a jelenleg forgalomban lévő érme címletoldalával, a tematikus oldalon azonban a Magyar Honvédség alapértékeit jelképező motívumok láthatóak Kovács Zoltán szobrászművész tervezésében – írták.
Az érme belső magjában a Magyar Honvédség jelmondata: „A Hazáért” felirat, a külső körgyűrűben, gyöngysorszegélyen belül, köriratban fent a „Magyarország”, lent a „175 éves a Magyar Honvédség” felirat, valamint a „2023” verési évszám olvasható – ismertették.
Az érme anyagösszetétele és mérete megegyezik a készpénzforgalomban használt 100 forintos érmével, használható lesz fizetéskor is.
Az egymilliós keretből 12 ezer darab az első napon normál verdefényes veretként sorszámozott díszcsomagolásban lesz elérhető, amelynek hátoldalára a sorszámon kívül egy egyedi QR-kódot tartalmazó matricát is elhelyeznek.
Az MNB Pénzmúzeum nevű mobilapplikációjának segítségével a díszcsomagolt első napi veretet a tulajdonosa digitálisan is regisztrálhatja – írták.
Az új 100 forintos érme gyűjtői termékként, 20 darab érmét tartalmazó rolnikban is elérhető lesz – áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.