Wiesenthal, Simon
2005. szeptember 20. 13:30
Híres nácik nyomában
Feleségével 1936-ban |
Az amerikai hadsereg háborús bűnöket kivizsgáló részlegénél folytatta a népirtások résztvevői ellen szóló dokumentumok összegyűjtését, a bűnösök bíróság elé állítása céljából, majd a CIA elődjének, az OSS-nek dolgozott. Adatait az 1946-os nürnbergi perben is felhasználták. 1947-ben harminc önkéntes társával létrehozták Linzben a Zsidó Történelmi Dokumentációs Központot, amely figyelemmel kísérte mind az üldözöttek, mind pedig az üldözők sorsát, elsősorban a rejtőzködő bűnösök felkutatását tekintette céljának. Az általuk gyűjtött anyagok bizonyítékul szolgáltak további háborús bűnperek számára.
Mauthausen felszabadításakor |
Tevékenysége révén 3000 náci háborús bűnöst állítottak bíróság elé, akik közül mindössze négy ismerte el bűnösségét, és a perek során a vádlottak 60 százalékát ítélték csak el. Az NDK megszűnése után a kilencvenes években - a napvilágra került Stasi-akták segítségével - további náci bűncselekményekre derítettek fényt.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap