Középkori koponyalékelés nyomaira bukkantak Angliában
2004. október 12. 12:21
Egy régészeti ásatás eredményei újraírják az orvostörténetet. Egy középkori sebész trepanációi arról tanuskodnak, hogy az eddig gondolt időpontnál már jóval korábban is meglehetősen bonyolult operációkat hajtottak végre.
Korábban
Egy Yorkshire-ben 960-1100 között élt paraszt most megtalált koponyájának maradványai arról tanuskodnak, hogy miután több ütést kapott egy tompa tárgytól, egy összetett operációnak köszönhetően végül is túlélte a sérülést. A leletek tanusága szerint trepanálás (koponyalékelés) segítségével csökkentették a koponyájában lévő nyomást és távolítottak el egy 9-10 cm-es koponyadarabot.
A brit Örökségvédelmi Hivatal (English Heritage) körülbelül 700 csontvázat tárt fel a Maltonhoz közeli Wharram Percy mára elsivatagosodott településén. A Yorkshire-ben 960-1100 között élt paraszt koponyaműtétje a hivatal régészeti központjának csontváz-biológusa, Dr. Simon Mays szerint `a trepanálás eddig ismert középkori írásos emlékeit körülbelül 100 évvel datálja előre. Mivel egy egész világ választja el az akkori idők gyógyítóinak bájitalaitól és varázsigéitől, a legvalószínűbb, hogy egy szokatlan képzettségű, tehetséges gyógyító végezte, aki mesterségét szájhagyomány útján tanulta.`
A koponyán látható forradásnyomok alapján a páciens pár évvel később, 40 éves kora körül halt meg ismeretlen okból.
A koponyalékelés technikáját már a görög és római orvosok is ismerték, ám a `Sötét Középkor` megfeledkezett róla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap