A Habsburgok diplomáciai vereséget szenvednek Párizsban
2004. szeptember 13. 12:06
1853-ban - a napóleoni háborúk óta először - konfliktus tört ki az európai hatalmak között. A tét: fenntartsák-e `Európa beteg emberét`, a Török Birodalmat. S ha nem, kit illessen hegemón szerep a Balkánon és a Földközi-tengeren. Oroszország formailag azt követelte, hogy a szultán ismerje el a cár védnöki jogát a Török Birodalom pravoszláv alattvalói felett. A követelés visszautasítása adott alkalmat Oroszország és Törökország fegyveres összeütközésére. Anglia és Franciaország, ahogy 1849-ben is, az európai egyensúly politikáját követte: Törökország integritása mellett foglalt állást. A Krím félszigeten a partra szálló angolok, franciák, piemontiak három évig harcoltak, mígnem a kimerült Oroszország békét kért. Az elhúzódó tárgyalások 1856 márciusában a párizsi béke aláírásával értek véget. A Habsburg-monarchia különös szerepet játszott a krími háborúban. Nagyhatalmi igényei voltak a Balkánon (szerette volna a Duna mentén a szerb, moldvai, havasalföldi területeken befolyását növelni). Mindezt, mint `német állam` akarta érvényre juttatni. A Német Szövetségben azonban Poroszország nem volt hajlandó csatlakozni egy alakuló oroszellenes osztrák-francia-angol szövetséghez. Az osztrák diplomácia vereséget szenvedett, nem kapott aktív támogatást délkelet-európai politikájához, sőt tudomásul kellett vennie, hogy nincs döntő szava többé a Német Szövetségben. Oroszországgal pedig érthetően elromlott a viszonya Piemont csatlakozása a nyugati szövetségesekhez újabb csapást jelentett a Habsburg-hatalom számára, mert mindenki tudta, hogy Piemont a nyugati hatalmak oldalán tett szolgálatait fel fogja használni az olasz nemzeti egység érdekében (tehát Ausztria ellenében). A Habsburgok kénytelenek voltak mind többet gondolni Magyarországra. Eredményként könyvelhették el viszont, hogy megerősítették politikai és gazdasági befolyásukat az általuk 1854 és 1856 között megszállva tartott két román fejedelemségben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap