Megalakul a FIDESZ
2004. szeptember 13. 12:06
Budapesten 37 fiatal értelmiségi és egyetemista hosszú vita után aláírta a Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz) alapító nyilatkozatát. Ez kimondta, hogy a cél `az új, önálló és független ifjúsági szövetség létrehozása, amely tömöríti a politikailag aktív, radikális, reformer ifjúsági csoportokat és egyéneket`. A Fidesz meghatározta politikai alapelveit: olyan új Magyarország felépítését tervezi, ahol `a magán-, az önkormányzati és állami tulajdon arányait a gazdasági racionalitását szabályozza`, az egyéni és csoportérdekek szabad szerveződésen alapuló képviseltet nyernek, érvényesül a társadalmi esélyegyenlőség, és `amelyben az egységes öntudatát visszanyert nemzet képes hatékonyan fellépni az államának határain kívül rekedt magyarság érdekében, s a nemzeti függetlenség, valamint Kelet-Közép-Európa népeivel való szolidaritás elvei alapján képes közreműködni egy demilitarizált és egységes Európa eszméjének megvalósításában`. Április 8-án a Fidesz öt tagját rendőrségi figyelmeztetésben részesítették "törvényellenes szervezet létrehozására irányuló tevékenység" miatt. Április 17-én mégis szóvivőket választottak. Részlet a november 20-án elfogadott programnyilatkozatból: "A Fidesz [...] azoknak a fiataloknak az összefogását vállalja, akik legfőbb politikai elveiknek az erőszakmentességet, valamint az emberi és polgári jogok tiszteletben tartását vallják."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap