Nem Napóleon a legnagyobb francia
2005. március 18. 11:44
Az angolok, a németek és a hollandok után a franciák is összeállították történelmi nagyjaik toplistáját. És rögtön meg is lepődtek rajta.
Egyetlen élő személy a Top 10-ben
Még Napóleon sem szerepel azon a tízes listán, melyet a franciák legnagyobb történelmi személyiségeikből állítottak össze, s melyből az elkövetkező hópok során - egy tévéműsor keretében - kiválasztják minden idők legnagyobb franciáját. A 10 nevet ábécésorrendben, a felsőházból közvetített élő adásban ismertették a franciákkal hétfőn. A France 2 állami csatorna mostantól fogva félórás összeállításokat sugároz a tízekről, melyekben ismert személyiségek érvelnek majd egy-egy jelölt mellett.
Akik bekerültek a Top 10-be: Cousteau kapitány, Pierre abbé, Marie Curie és Bourvil |
Talán az egyesülési folyamatnak is szerepe lehet abban, hogy az utóbbi időben divattá vált az európai nemzetek körében - tévéműsorral egybekötött szavazás útján - történelmi múltjuk nagyjainak "toplistázása". Az érdekesebb esetekről mi is rögtön beszámoltunk. A sort Nagy-Britannia kezdte, melynek polgárai a háborús miniszterelnököt, Winston Churchillt választották a történelem legnagyobb britjének. Ezt a szavazást nem sokkal követte a legnagyobb fekete brit megválasztása, amelyben Mary Seacole, a krími háború ápolónője végzett az élen.
Ki legyen a legnagyobb magyar? | ||
|
A franciák nem tagadják, hogy a nagy sikerű BBC-sorozattól kaptak kedvet a "le plus grand français de tous les temps" (minden idők legnagyobb franciája) megválasztásához. Az első száz jelöltet véletlenszerűen állították össze a szerkesztők, ezek közül pedig országos szavazással választották ki a legnépszerűbb tízet. Utóbbiakról a France 2 csatorna az elkövetkező hónapokban dokumentumfilm-sorozatot sugároz, a nézők pedig telefonon, sms-ben és e-mailen szavazhatnak a legnagyobb franciára.
Már az eredeti, százas lista is okozott néhány meglepetést a nemzeti önképükre és demokratikus hagyományukra oly büszke franciáknak. Az "égalité" hazájában ugyanis mindössze 10 nőnek sikerült beverekednie magát a Top 100-ba - igaz ugyan, hogy közülük kettő, Edith Piaf és - az amúgy lengyel származású - Marie Curie rögtön a Top 10-ben kötött ki. A százas listának majdnem egyharmadát (32 személy) kortárs, élő személyek teszik ki.
És akik kimaradtak: Nagy Károly, Catherine Deneuve, Arthur Rimbaud és Pierre-Auguste Renoir |
A Top 10-be egyetlen élő személy került: a 92 éves Pierre abbé, a jezsuita szerzetes, aki évtizedek óta rengeteget dolgozik a hajléktalanokért, és rendszeresen a népszerűségi listák élmezőnyében szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap