Csak irigyelni tudta Babilon bámulatos örökségét Szaddám Huszein
2023. november 10. 09:08 Múlt-kor
Korábban
Sokszínű hagyaték
Hérodotosz, a „történelem atyja” az i. e. 5. században arról számolt be, hogy Babilonban a betegek a piactéren tömörülnek, ahol – orvosok híján – csak a járókelők tanácsait fogadhatják meg betegségükkel kapcsolatban.
Azonban Babilóniában valójában fejlett orvostudomány alakult ki, amelyből a környező területeken élő népek is tanulhattak. Létezett „tudományos” módszerekkel dolgozó (aszú), valamint varázsló orvos is (asipu), de az alkalmazott orvostudomány már az i. e. 3. évezredben elkülönült a mágiától.
Kórházak nem voltak, de mindenki tudta, hogy melyik házban vannak betegek: a bejáratot ugyanis aszfaltos gipsszel kenték be, és isteneket és démonokat ábrázoló szobrocskákat akasztottak ki rá.
Bár a matematika és a csillagászat a görög-római civilizációban élte virágkorát, gyökerei Babilóniába vezethetők vissza. A körívek és szögek számítására, valamint az idő beosztására még ma is ezt az ókori Mezopotámiában kifejlesztett rendszert használjuk.
Érdekesség, hogy egy i. e. 18. századi babilóniai tankönyv egyik feladatának megoldása során már alkalmazták azt az elvet, amely a későbbiek folyamán Pitagorasz-tételként vált ismertté.
Gilgames uruki király krétás alabástromból készült szobra az iraki Horszabadból. A babiloniak gazdag irodalmi örökséget hagytak az utókorra, többek közt Gilgames eposzát is.
Bár a babilóniaiak már régóta figyelték a bolygók és a Nap mozgását, a tudományos igényű csillagászat, vagyis, hogy ne csupán feljegyezzék, hanem előre is jelezzék az égi jelenségeket, csak az i. e. 5-4. század környékétől vette át a vezető szerepet. A zodiákusok rendszerét a babilóniaiak dolgozták ki, és a legrégebbi horoszkópot is itt állították össze i. e. 410-ben.
Végezetül említést kell tennünk a rendkívül gazdag mezopotámiai irodalmi hagyatékról. A babilóniaiak nagy gondot fordítottak a sumer nyelv és irodalom ápolására, illetve tanulmányozására, és részben nekik köszönhetjük, hogy a Gilgames-eposz, a világ egyik legrégebbi irodalmi szövege – asszír közvetítéssel – fennmaradt.
A sumer királyról szóló költemény központi témája a halhatatlanság keresése. Gilgames elbukott, de története, valamint azt az utókor számára megmentő Babilon öröksége azonban már mindörökre az emberiség kultúrkincsének része marad.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.