Diktátorok gyermekei
2015. március 18. 16:09
Szaddám hatalommániás fiai
Szaddám Husszein iraki diktátornak két fia (Udajj és Kuszajj) és három lánya (Rana, Ragad és Hala) született. Fiai mindent megtettek, hogy a vezér közel 30 éven át megtarthassa rémuralmát a közel-keleti országban. Mindketten apjuk utódjaként szerették volna látni magukat, azonban ez egyikőjüknek sem sikerült, ugyanis Szaddam 2006-os kivégzése előtt három évvel Moszulban az amerikai erőkkel vívott harcok során meghaltak.
A 39 évesen elhunyt idősebb fiú, Udajj rajongott a sportkocsikért, a cowboy csizmákért és az olasz divatért. Sokáig ő volt az apja kedvence, azonban miután hozzá vezettek a diktátor egyik fontos tanácsadójának halála kapcsán a szálak, kegyvesztett lett. Miután pedig 1996-ban Bagdad utcáján egy merényletben igen súlyosan megsérült, s alig bírt lábra állni, esélye a vezetésre még jobban lecsökkent. Ennek ellenére ő irányította a Fedayeen nevű félkatonai szervezetet, miközben modorával és tetteivel kiérdemelte a „legutáltabb ember Irakban” címet.
Szaddam fiai: Udajj (bal) és Kuszajj
Az iraki Nemzeti Olimpiai Bizottság és az ország labdarúgó szövetségének vezetője is Udajj volt, s állítólag megkínozta azokat a sportolókat, akik nem győztesként jöttek le a pályáról. Még a barátai szerint is rögeszméje volt a nők megerőszakolása, naponta érkeztek 12-13 éves lányok erotikus freskókkal díszített és ízléstelenül berendezett palotájába.
Udajjal szemben két évvel fiatalabb öccse, Kuszajj minden ízében egy komoly, családos férfi benyomását keltette. Ugyanakkor ő is ugyanolyan könyörtelen igazságosztó hírében állt, mint bátyja, akinek kiszámíthatatlan viselkedése Kuszajj malmára hajtotta a vizet. Őt bízták meg Bagdad, valamint Szaddam szülővárosa, Tikrit védelmével, továbbá ő irányította az elit egységnek számító Köztársasági Gárdát, Irak legjobban kiképzett és legjobban felszerelt hadseregét is, amelynek fő feladata az elnök védelme volt. Mindemellett a belső biztonsági és hírszerző szerveket is Kuszajj vezette. 2003-as halála előtt egyre nagyobb szerepet játszott Irak külpolitikájának alakításában, s a politikusok tőle várták, hogy újjáépítse a szomszédos országokkal való, megromlott kapcsolatokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap