Egy lázadó brit diplomata önfejűségére is szükség volt az „algériai Pompeji” felfedezéséhez
2020. november 25. 18:59 Múlt-kor
Korábban
Az ókori várostervezés csodája
Az előre megtervezett város számos templommal és fürdővel is rendelkezett, a különböző társadalmi osztályok számára kialakított lakónegyedek mellett egy főtér, nyilvános könyvtár, több piactér, amfiteátrum és keresztény bazilika is épült.
A tervezést megkönnyítette, hogy semmiféle település nem állt itt korábban. Az egész város alakja teljesen négyszögletes, az útkereszteződések a forgalom lehető legkönnyebb áramlását voltak hivatottak elősegíteni.
Ahogy más római városokban, úgy Timgádban is az észak-dél irányba futó legnagyobb útnak cardo, míg a kélet-nyugat irányban haladónak decumanus volt a neve. A többi várossal ellentétben azonban a cardo nem futott keresztül Timgádon, helyette a főtéren (forum) véget ért.
A forum jellegzetes római köztér volt, ahol az árucsere mellett különböző ünnepekkor és más jeles alkalmakkor összegyűlhettek a város lakói.
Nem messze délre a forumtól található Timgád amfiteátruma, amely Kr. u. 160 körül épült, és nagyjából 350 ember foglalhatott benne helyet. Az építményt egy domboldalból vájták ki, és napjainkban is szinte teljesen ép.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.