Egyenrangúnak tekintette a gyermek- és a felnőttirodalmat Csukás István
2022. április 2. 10:40 Múlt-kor
Korábban
Versből a mesébe
Kormos István, a Móra Könyvkiadó szerkesztője terelte az 1960-as években Csukást a mesék felé, amire későbbi interjúiban hálával emlékezett vissza. Ekkortól verseskötetei mellett sorra jelentek meg gyermekregényei, mesekönyvei, verses meséi.
Csukás a gyerekirodalmat a felnőttirodalommal egyenrangúnak tekintette, ahogy mondta, „a jó mese olyan, mint a jó vers, kicsit elemelkedik a földtől”. Úgy tartotta, a világ birtokba vételének ősi gesztusa a gyerekekben változatlanul él, a mese pedig ebben segít.
Az 1956-os forradalom leverése utáni rendszerrel sok író és költő még csak a látszat szintjén sem tudott, kívánt azonosulni, egy részük a pályaelhagyásban, többen a műfordításban, míg voltak, akik – többek között Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván, Weöres Sándor – a gyermekirodalomban leltek menedékre.
Ahogyan Csukás – Arday Géza kötetében idézett – visszaemlékezésében kifejti: „Próbáltunk megkapaszkodni ebben a széthullott társadalomban. Amire nagyon büszke vagyok, hogy nem dőltem be annak az erőszakos toborzásnak, amit ‘57-58-ban Kádárék folytattak, hogy álljunk az ő oldalukra. Inkább vállaltuk a nyomort, csavarogtunk az utcán, jártunk albérletről albérletre, évekig nem volt pénzünk, állásunk. (...) De hogyan is írhattam volna lelkendező verseket, amikor a korosztályom fele bent ült a börtönben?”
A meseírás legendás alakja 2016-ban (Kép forrása: Wikipédia / Takkk / CC BY-SA 4.0)
A mesének köszönhetően sokféle műfajban kipróbálhatta magát, így a forgatókönyvírásban, a hangjátékban, a gyerekversekben, színdarab- és bábjátékírásban.
Meséi – szárnyaló fantáziáját követni igyekvő – illusztrátorainak néha igazi kihívásokkal kellett szembenézniük. Például a Pom-Pom-történeteket megrajzoló Sajdik Ferencnek, amikor a lesből támadó ruhaszárító kötelet kellet képileg megformálnia.
Csukás amit a verseivel el akart mondani, azt a meséivel is el tudta. Süsü, a sárkány azt üzeni a gyerekeknek – és szüleiknek – ne ítéljenek a külső alapján, más történetek a barátságról, az emberi kapcsolatokról, a humor gyógyító erejéről, a környezetünk és egymás megóvásáról szólnak.
A legnagyobb megbecsülést minden bizonnyal gyermek és felnőtt olvasóitól és kollégáitól kapta. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapja a fesztivál Nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet.
A szocialista Magyarország íróját azonban nem engedték ki az amerikai a díjátadóra. Az ünneplés mellett a filmforgatókönyvért járó bevétel sem őt illette meg.
Díjait felsorolni sokáig tartana, ezek sorában 1977-ben József Attila-díjat, 1999-ben Kossuth-díjat kapott, 2011-ben Budapest díszpolgára címet kapott. Súlyos betegség után hunyt el Budapesten, 2020. február 24-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap