Egyik fél sem tartotta be az országot szétszakító visegrádi békét
2024. január 21. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Mulandó békülés
Az oszmán haderő azonban csak Budáig jutott, amelyet a Szent Koronával együtt átadott Szapolyainak. Ferdinánd 1530-ban a bátyja által rendelkezésre bocsájtott katonai erőre támaszkodva megkísérelte visszafoglalni Budát és megerősíteni megingott hatalmát magyar földön, de kudarcot vallott.
Szulejmán átadta a koronát Szapolyai Jánosnak
Bár Wilhelm von Roggendorfnak sikerült elfoglalnia Esztergomot, Visegrádot és Vácot, Buda ostroma sikertelenül végződött.
A kialakult patthelyzetet az egymással szemben álló két magyar király egy három hónapra szóló békével próbálta feloldani.
A fegyverszünetet 1531. január 21-én Visegrádon kötötték meg. Az egyezményt azért nevezhetjük kiemelkedő fontosságúnak, mert a két rivális itt ismerte el először hivatalosan az ország területi megosztottságának tényét.
Ferdinánd azt remélte, hogy a Visegrádon megkötött fegyvernyugvás után hamarosan mód nyílik majd a békekötésre János királlyal, vagy ahogyan ő hívta, a „vajdával”.
Szapolyai hajlott ugyan a megegyezésre, de Szulejmán, akinek érdekében állt a hatalmi rivalizálás fenntartása, nem fogadta el a két király „testvéri összeborulását”. A háború tovább folytatódott, és a két uralkodónak csak 1538-ban sikerült békét kötnie Nagyváradon.
A békeegyezmény tulajdonképpen hivatalosan is elismerte az ország kettéosztottságát: a Magyar Királyság nyugati része Ferdinánd, a keleti, Erdély központtal Szapolyai János uralma alá került.
Az egyezménybe azt is belefoglalták, hogy János király halála után az egész ország Habsburg Ferdinánd jogara alatt egyesül. A korosodó Szapolyainak ugyanis a váradi béke megkötésekor nem volt felesége és utóda.
A titokban kötött szerződést egyébként egyik fél sem tartotta be. Szapolyai továbbra is dinasztiát akart alapítani, ezért a rá következő évben nőül vette Zsigmond lengyel király leányát, Jagelló Izabellát, aki 1540 júliusában fiút szült neki.
Ferdinánd, miután tudomást szerzett a házasságról, követei révén beárulta Szapolyait a szultánnál, felfedve a titkos váradi szerződés országegyesítő részleteit.
Két héttel fia születése után Szapolyai János meghalt, de még halála előtt megeskette tanácsadóját és jobbkezét, Fráter Györgyöt, hogy tartsa János Zsigmondnak a magyar trónt. Ferdinánd újból a fegyverekhez nyúlt, hogy trónigényét foganatosítsa. Wilhelm von Roggendorf seregeivel ismét Buda ellen indult, de ezúttal is kudarcot vallott.
János Zsigmond és Szulejmán 1566-os találkozója Zimonyban
Eközben az évtizedes párbaj nevető harmadika, Szulejmán is támadásba lendült, miután Roggendorf elvonult Buda alól, 1541. augusztus 29-én csellel bevette a várat. A törökök ekkor már nem vonultak ki a Magyar Királyság területéről, hanem kialakították az ország közepén ék alakban elhelyezkedő hódoltságot. Mohács után 15 évvel a Magyar Királyság három részre szakadt, az országra másfél évszázadnyi kemény küzdelem várt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20