Eltitkolta Lenin utódja a forradalmár politikai végrendeletét
2024. január 21. 15:05 Múlt-kor
Korábban
Az ifjú forradalmár
1890-ben – továbbra is köztiszteletben álló édesanyja ismételt közbenjárására – a szentpétervári egyetemen „külső vizsgát” tehetett, ezzel megszerezve a jogi diploma ekvivalensét. Ezzel szinte egy időben halt meg tífuszban legkedvesebb testvére, Olga.
Az elkövetkező néhány évben Lenin Szamarában dolgozott jogi asszisztensként, azonban továbbra is aktívan szervezkedett és publikált radikális baloldali körökben.
1893-ban Szentpétervárra költözött, ahol továbbra is jogi területen dolgozott, azonban egy forradalmi sejtek létrehozását támogató szociáldemokrata körhöz is csatlakozott.
1894-ben már vezető szerepet töltött be a helyi marxista munkáskörben, és ekkoriban alakult ki romantikus kapcsolat közte és a szintén mozgalmi tag tanárnő Nagyezsda Krupszkaja között.
Nagyezsda Krupszkaja
Az emigráns marxistákkal kapcsolatot kiépíteni igyekvő Lenin ebben az időszakban utazott először Svájcba és Németországba is, útjáról nagyszámú tiltott kiadvánnyal tért vissza, amelyek terjesztésében is részt vállalt – ekkor a hatóságok ismét őrizetbe vették.
1897-ben, miután már több mint egy éve börtönben ült, három év szibériai száműzetésre ítélték.
1898-ban az időközben szintén letartóztatott és elítélt Krupszkaja csatlakozott hozzá a Susenszkoje nevű faluban, ahol összeházasodtak. 1900-ban Pszkovba költöztek, végül azonban hamar továbbálltak Nyugat-Európába.
Az itteni hatóságok sem szívlelték az általa képviselt nézeteket: az 1900-as évek folyamán Münchenben, Londonban és Genfben is élt, miközben szerkesztette az Iszkra („Szikra”) című orosz nyelvű marxista lapot. A szibériai Léna folyóra utaló Lenin nevet 1901-ben kezdte el használni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap