Feltalálók, akik a saját találmányuk áldozataivá váltak
2014. november 6. 13:18
A repülni vágyó szabó, a saját kivégzőeszköze által meggyilkolt ezermester, a radioaktivitás úttörő kutatója, az autótervező, a repülőautó megálmodója, valamint a rotációs nyomdagép kiagyalója - tanulságos és egyben bizarr történetek azokról a feltalálókról, akiknek halálát a saját találmányaik okozták.
Korábban
A kegyetlen kivégzési módszer kiagyalója
Az őskor óta lakott szicíliai Akragasz (Agrigento) i. e. 6. században élt, véreskezű türannosza, Phalarisz parancsba adta a korszak híres bronzöntő mesterének, az athéni Perillosznak, hogy készítsen egy embertelen kivégzőeszközt. Még a pontos utasításokat is megszabta: egy olyan bika alakú bronztartályt kell létrehoznia, amelybe be lehet zárni egy embert. A találmányt úgy alakították ki, hogy miközben alulról tűzzel melegítették, a benne gyakorlatilag megsülő ember hangját az akusztika, valamint a különböző csövek miatt a kívül állók úgy hallották, mintha a bika bőgne és fújtatna. Phalarisz úgy döntött, hogy a félelmetes találmány első áldozata maga az alkotó lesz. A zsarnok - akiről úgy hírlett, hogy éhségét olykor csecsemők elfogyasztásával csillapította - hatalmát 16 éves terrorja után végül egy csapat lázadó döntötte meg, ezt követően belülről is megcsodálhatta a bronzalkotás "szépségeit".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap