Férfi volt az első boszorkány, aki „bevallotta”, hogy seprűnyélen repült
2020. október 28. 18:49
Korábban
Pogány szertartások?
Egyes kutatók szerint az összefüggésnek mélyebb gyökere lehet, nevezetesen az Európa-szerte elterjedt népi termékenységi rituálékban, amelyek során a földművesek botok, a földmunkához használt eszközök vagy akár seprűnyelek felett ugráltak át, a bőséges termés biztosításának reményében.
E „seprűtánc” vált aztán a boszorkányok titkos találkozóinak egyik központi elemévé a szóbeszédben, idővel pedig átalakult azzá, hogy seprűnyélen repülve jutottak el orgiáikra és más, gonoszabb célú összejöveteleikre.
A mítosz egyes olvasataiban a seprűnyél csupán egy közvetítő eszköz volt, maga a „varázsszer” az a különleges szer volt, amellyel a boszorkánynak be kellett azt kennie. 1324-ben egy gazdag ír özvegy, Lady Alice Kyeteler boszorkányperében a „nyomozók” azt állították, a nő otthonában „kenőccsel teli csövet” találtak, „amellyel bezsírozott egy rudat, amelyen aztán baktatott és vágtatott árkon-bokron keresztül.”
A középkorban elterjedt nézet volt, hogy a boszorkányok rendszerint a nadragulya, a bolondító beléndek, a mandragóra, illetve a csattanó maszlag felhasználásával készítették varázsszereiket, a növények mindegyike rendelkezik hallucinogén tulajdonságokkal.
A korabeli feljegyzések szerint a szájon át történő elfogyasztással – ami akár jelentős bélirritációt is okozhat – a boszorkányok a bőrön át való felszívódás által juttatták e készítményeket testükbe, gyakran a legintimebb tájakon.
A 15. századi teológus Jordanes de Bergamo például arról írt: „a romlottak hiszik, a boszorkányok pedig bevallják, hogy bizonyos napokon vagy éjjeleken felkennek egy rudat, és a kijelölt helyre lovagolnak rajta, avagy saját magukat kenik be a kar alatt és más szőrös helyeken.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap