Földrengést okozott a magyar áldozatokkal is járó Lockerbie-merénylet
2020. december 21. 10:59 Múlt-kor
Korábban
Ha sokat ugrál a „Közel-Kelet veszett kutyája”
A kiadatás azonban elhúzódott, a „nemzetközi páriának” tartott Líbia és az országot vaskézzel irányító, Ronald Reagan amerikai elnök által a „Közel-Kelet veszett kutyájának” nevezett Moammer Kadhafi ugyanis a nyolcvanas évekre szinte az egész világot magára haragította.
A még a Szovjetunió által is kiszámíthatatlannak és szélsőségesnek tartott ezredes Afrikában is egyre inkább elszigetelődött, az amerikai-líbiai kapcsolatok pedig egészen fagypontra hűltek a Reagan-adminisztráció alatt.
Miután Líbia felségvíznek deklarálta a Szidra-öbölt, az USA hadgyakorlatba kezdett a líbiai partokhoz közel, amit Tripoli szuverenitásának megsértéseként értékelt. A konfliktus tovább eszkalálódott, amikor 1981 augusztusában az amerikaiak lelőttek két líbiai Szu-22 vadászbombázót. 1982 márciusában gazdasági embargót hirdettek Líbia ellen, majd az Egyesült Államok 1986-ban líbiai olajszállító hajókat támadott meg.
A nyugat-berlini La Belle diszkó elleni, líbiaiak által 1986. április 5-én elkövetett pokolgépes támadás után – amelyben két amerikai is meghalt – Reagan úgy döntött, katonai csapással leckézteti meg Tripolit. A tíz nappal később megindított El Dorado Canyon hadműveletben amerikai harci gépek légitámadást intéztek Tripoli és Bengázi ellen, mintegy 45 líbiai katona és kormánytisztviselő, valamint 15 polgári személy halálát okozva.
Bár Reagan lépését világszerte elítélték, népszerűsége hirtelen megnőtt odahaza. Csakhogy a támadást sértetlenül megúszó, ám négyéves nevelt lányát elveszítő Kadhafi szintén megerősödve került ki a konfliktusból. A közkeletű vélekedés szerint a támadásokat megtorolandó adott utasításokat Kadhafi a repülőjárat elleni merénylet elkövetésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap