Háromszor is visszatértek a magyar trónra a trónfosztott Habsburgok
2023. augusztus 25. 11:20 Németh Máté
Korábban
Az utolsó felvonás – sikertelen restauráció, sikeres detronizáció
A negyedik és egyben utolsó trónfosztás az utolsó magyar királyhoz, IV. Károlyhoz köthető. Az első világháborút követően, 1918. november 13-án IV. Károly az Eckartsauban kiadott nyilatkozata alapján Magyarországot illetően is felfüggesztette királyi jogainak gyakorlását.
Azonban nem egészen két és fél évvel később, 1921 tavaszán úgy döntött, visszafoglalja trónját, ami komoly nemzetközi és belső zavarokat okozott a Teleki-kormány konszolidációs politikájában.
Az uralkodó – megszakítva svájci emigrációját – március 26-án, váratlanul tűnt fel az országban, majd felszólította Horthy Miklós kormányzót, hogy adja át neki a hatalmat. A kormányzó és támogatói köre közölte IV. Károllyal, hogy terve nem tenne jót az ország számára, hiszen mind a szomszédos országok, mind a nagyhatalmak világossá tették, nem hajlandók elfogadni a Habsburg-restaurációt.
IV. Károly a győri vasútállomáson a második visszatérési kísérlet idején
A visszatérő uralkodót ekkor még meg lehetett győzni és néhány napos szombathelyi tétovázás után úgy döntött, visszautazik Svájcba. Akciója a sokak szerint nem egyértelműen viselkedő Teleki Pál miniszterelnöki székébe került.
IV. Károly azonban nem nyugodott bele a helyzetbe, 1921 októberében ismét síkra szállt uralkodói jogainak gyakorlása érdekében. Ezúttal fegyverrel akarta átvenni a hatalmat, bízva abban, hogy amennyiben az hamar végbemegy, az ellenzők kénytelen-kelletlen tudomásul veszik majd lépését.
Az uralkodót és hozzá hű legitimista csapatait október 23-án a fővárosnál sikerült megállítani, a budaörsi csatában többek között Horthy híve, Gömbös Gyula és a hamarjában felfegyverzett egyetemi hallgatók tettek arról, hogy a második királypuccs is sikertelen legyen.
A királyi párt – merthogy Károly ekkor már feleségével érkezett Magyarországra – őrizetbe vették, majd az ország végleges elhagyására kényszerítették és Madeira szigetére száműzték. Nagyjából ezzel egy időben, november 6-án a nemzetgyűlés elfogadta a nagyhatalmak nyomására született kormányjavaslatot, amely törvénybe foglalta a Habsburg-ház újabb trónfosztását.
Az utolsó Habsburg uralkodó és magyar király, IV. Károly fél évvel később, 1922. április 1-én spanyolnáthában halt meg. A királykérdés ezután hosszú időre lekerült a magyar politikai napirendről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.