Hat bizarr történelmi véletlen
2015. október 1. 08:25
Az Egyesült Államok két alapító atyái közül kettő – néhány óra eltéréssel – az amerikai függetlenség napjának ötvenedik évfordulóján halt meg, volt, aki három elnök meggyilkolását is a helyszínen figyelte meg, egy nő pedig három híres hajókatasztrófánál is jelen volt, de mindhárom alkalommal túlélte a balesetet. Hat különös történelmi véletlen.
Korábban
Közös halál a függetlenség ünnepén
Amikor a Kontinentális Kongresszus 1775-ben összeült Philadelphiában, Thomas Jefferson és John Adams pillanatok alatt barátságot kötött egymással. Jefferson, a magas virginiai, és Adams, a zömök massachusettsi nemcsak a Függetlenségi Nyilatkozat megfogalmazásán dolgoztak együtt, hanem diplomataként Európában is közösen munkálkodtak az Egyesült Államok érdekeinek érvényesítésén. A kapcsolat azonban megromlott, amikor 1801-ben Jefferson követte Adamset az USA elnöki székében. A republikánus Jefferson és a föderalista Adams feszült viszonya csak 1812-ben oldódott fel, amikor Adams újévi üdvözletet küldött Jeffersonnak. Békülésük után életük végéig leveleztek egymással. A 83 éves Jefferson 1826. július 4-én, 50 évvel a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után, a virginiai Monticellóban található birtokán hunyt el. Eközben a massachusettsi Quincyben ugyanezen a napon a 90 éves Adams is távozott az élők sorából. Utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Thomas Jefferson túlél”. Tévedett.
A különös véletlenek sorát gyarapítja, hogy 1831-ben James Monroe, az Egyesült Államok ötödik elnöke is a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásának napján vesztette életét. Bár orvosai James Madisonnak, az USA negyedik elnökének, Jefferson közeli barátjának is felajánlották, hogy különböző szerek segítségével néhány napig meghosszabbítják az életét, a politikus visszautasította, és végül 1836. június 28-án halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap