Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
2017. december 7. 14:09
Korábban
Szlovák Tanácsköztársaság
A Magyarországon 1919 tavaszán puccsal hatalomra jutott kommunistáknak gyorsan be kellett látniuk, hogy nem kerülhetik el az ország fegyveres megvédelmezését. A Tanácsköztársaság által felállított Vörös Hadsereg nagy lendülettel látott neki a toborzásnak és április közepére a magyar haderő létszáma újra meghaladta az 50 ezer főt.
A magyar Vörös Hadsereg ezt követően kísérletet tett a fegyverszünetben kijelölt demarkációs vonalakat átlépő csehszlovák és román csapatok visszaszorítására. A legnagyobb sikereket a Stromfeld Aurél vezette csapatok érték el, akik az északi hadjárat során mélyen benyomultak a Felvidékre, visszafoglalták többek között Érsekújvárat és Kassát, illetve sikeresen elválasztotta egymástól a cseh és román haderőt.
Az újonnan felszabadított-megszállt területeken a világforradalmat zászlajára tűző Kun Béla egy új kommunista állam megszervezése mellett döntött, így 1919. június 16-án Eperjesen kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot. Élére a cseh kommunista Antonín Janousek került, vezetésébe pedig számos magyar kommunista is bekerült. Így például a hadügyi népbiztos a későbbi magyar miniszterelnök, Münnich Ferenc lett.
A szlovák tanácsállam azonban nem bírta a helyi lakosság támogatását és természetesen nemzetközi elismerésre sem számíthatott. Miután a budapesti Forradalmi Kormányzótanács elfogadta Clemanceau francia miniszterelnök ajánlatát – miszerint a magyar csapatok Felvidékről történő kivonásáért cserébe a románok kiürítik a megszállt Tiszántúlt – a csehszlovák katonaság gond nélkül foglalta vissza a területet. A Szlovák Tanácsköztársaság így alig három hét fennállást követően megszűnt létezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap