Hét általad is ismert étel, amelyek eredetéhez legendák fűződnek
2023. szeptember 5. 14:20 Múlt-kor
Korábban
Tojás másnaposság ellen
1894 egyik reggelén Lemuel Benedict visszavonult bróker – aki többek között azzal került bele az újságokba, hogy gazdag család gyermekeként, minő skandalum, egy operaénekesnőt vezetett az oltár elé – hihetetlen másnaposan ébredt.
Miután levánszorgott a Waldorf Hotel éttermébe, a pincértől ropogós vajas pirítóst, buggyantott tojást és pirított bacont kért egy kis hollandi mártással, remélve, hogy ez majd némiképp csökkenti a macskajajt.
Oscar Tschirky főpincért (aki nem mellesleg a Waldorf-saláta és az Ezer sziget öntet kiötlője) annyira lenyűgözte ez az ízkavalkád, hogy hamarosan a menüre került a reggeli, azzal a különbséggel, hogy a felsoroltakat megspékelte egy kis sonkával, és a pirítós helyére angol muffint tálalt.
Így szól az egyik legenda az igen népszerű Benedek-tojás „feltalálásáról”, amit maga Benedict árult el halála előtt.
Egy másik verzió szerint viszont az ínyencség először 1860-ban a Delmonico’s alsó-manhattani éttermében készült el, LeGrand Benedict és kedves felesége rendelése alapján, és az egyik korábbi séfjük, a már említett Oscar Tschirky publikálta 1894-ben Eggs à la Benedick néven.
Számos további szóbeszéd létezik még a reggeli különlegesség eredetéről. Van, aki Benedict Arnoldhoz, az amerikai szabadságharc árulójához köti, van, aki szerint a püspökeinek a paróka viselését megtiltó XIII. Benedek pápa találhatta fel, bár ő még állítólag citromos mártással fogyasztotta.
Egy újabb történet szerint egy bizonyos Edward P. Montgomery rakta össze a tojásos szendvics végső változatát – E. C. Benedict sorhajókapitány ötlete alapján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap