Hét jóslat, amely valóra vált
2015. május 29. 08:35
Korábban
Mobiltelefonok és a digitális fényképezés felfedezése
Az 1883-ban alapított Ladies Home Journal című amerikai magazin 1900-as számának Ami megtörténhet a következő száz évben című cikkében John Elfrath Watkins építőmérnök különös dolgokat vetített előre. A meglepően pontos jóslásai között helyet kaptak a mobiltelefonok, valamint a digitális, színes fényképezés. Mint írta: „a fotókat bármekkora távolságra telegrafálhatjuk majd”.
„Ha például Kínában száz év múlva egy csatára kerülne sor, az ott történt pillanatokról készült fényképek már egy órával később az amerikai újságokba kerülhetnek. A fotók pedig a természetes, eredeti színeikben pompáznak majd.” Egy másik jövendölése szerint „vezeték nélküli telefonok és telegráfok (távírók) fognak elterjedni a világon”. Hozzátette: „egy férj, aki az Atlanti-óceán közepén utazik, minden gond nélkül tud majd beszélni feleségével, aki a chicagói hálószobájában ücsörög”.
Vezeték nélküli telefonról első ízben 1973. április 3-án bonyolítottak hívást. Ez mintegy 1,1 kilogramm súlyú, 23 centiméter hosszú és 13 centiméter széles volt. Az első, kamerás telefont 2000-ben adták el Japánban, az első digitális fényképezőgép felfedezésére pedig 1975-ben került sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.