Hét különös tény az Egyesült Államok elnökeiről
2018. július 24. 08:15 Múlt-kor
Korábban
Reagan elnökségét az asztrológia vezérelte
A Reagan családról régóta köztudott volt, hogy kedvelői az asztrológiának, már legalább az 1960-as évek óta. Amikor 1967-ben Ronald Reagan Kalifornia állam kormányzójává választása után hivatali esküjét tette, igen különös időpontot választott: éjfél után tíz perccel tette le az esküt, az időpontot többek szerint azért választotta, mert ekkor kimondottan kedvező volt a csillagok állása.
Az ártalmatlannak tűnő hobbiból azonban Nancy Reagan számára a megszállottság tárgya lett, miután férje ellen merényletet kísérelt meg a zavart elméjű John W. Hinckley Jr. 1981. március 30-án. A később elterjedt történet szerint Joan Quigley asztrológus figyelmeztette a First Ladyt, hogy valami rossz fog történni aznap, a merényletkísérlet után pedig Mrs. Reagan kényszeresen foglalkozott férje biztonságával. Ahogy Quigleyvel meg is osztotta: „Félek, ahányszor kilép a házból.” Az elnöki pár végül egyre inkább az asztrológusra hagyatkozott, az elnökné emlékirataiban is beismeri, „Ronnie időbeosztásának meghatározására” rendszeresen konzultáltak Quigleyvel.
Már ezen a szinten is nyugtalanító lehet sokak számára, hogy egy hivatalban lévő elnök egy áltudományba helyezi bizalmát, azonban Reagan esetében a napi teendők meghatározásánál többről is lehetett szó. Egy másik asztrológus, Joyce Jillson azt állítja, jelentősen közreműködött abban, hogy az elnökválasztási kampányban George H.W. Bush lett Reagan mellett az alelnökjelölt. Quigley pedig saját emlékirataiban azt írja, az asztrológia sokkal nagyobb szerepet játszott a Reagan-elnökségben, mint amennyit a First Lady elárult.
Habár maga az elnök azt állította, „semmilyen politikámat vagy döntésemet nem befolyásolta soha az asztrológia”, 1990-ben a CBS televíziónak Quigley elmondta, „Nancyn keresztül igazából egyenes összeköttetésben voltam az elnökkel.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.