Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
2018. december 20. 12:55 Múlt-kor
Korábban
A sajtok királyai
Az érlelt sajtok elképesztő népszerűségre tettek szert a középkorban. Bartolomeo Sacchi, a neves humanista és gasztronómus az 1400-as évek derekán így írt: „Két sajtféle vetekszik az elsőbbségért. A marzolino („márciusi”), ahogy Toszkánában nevezik, melyet márciusban készítenek, és az Alpok lábainál készülő parmezán, melyet gyakran (május hónap olasz nevéből eredően) maggengónak is neveznek.”
A francia történész, Léo Moulin szerint legalább húszféle sajt eredete a középkorra vezethető vissza. Ezek közé tartozik a montasio (amely ugyan az 1200-as években született a Moggio Udine Apátságban Friuli tartományban, azonban a név először egy 1775-ös árcédulán volt olvasható), valamint a mozzarella is, amelyet már a Kr.e. 5-6. században is készítettek Dél-Itáliában. Középkori neve onnan ered, hogy a tejmasszából fonatokat készítettek, abból darabokat vágtak le (mozzare: vágni olaszul). Egy 12. századi, Capuában (ma Caserta) talált feljegyzés szerint pedig a helyi San Lorenzo kolostor szerzetesei minden zarándoknak adtak belőle.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.