Igazi elátkozott vállalkozás volt a Panama-csatorna megépítése
2021. május 23. 17:17 Múlt-kor
Francia módi
A 19. század alapvető változásokat hozott a terület életében: Simón Bolívar vezetésével létrejött Nagy-Kolumbia, amelynek Panama is része volt, majd elszakadt tőle, hogy 1831-ben újra csatlakozzon az ekkor már lényegesen kisebb Kolumbiához. Az Atlanti-, és a Csendes-óceán összekötése továbbra sem került le a napirendről, de az első nagyobb vállalkozásra 1878-ig kellett várni.
Egy, a francia Ferdinand Lesseps által alapított társaság ekkor nyerte el a kolumbiai kormányzattól azt a 99 éves koncessziót, amely engedélyezte a Panama-csatorna megépítését és üzemeltetését.
Ezt a megállapodást Wyse-koncessziónak is nevezik, Lucien Napoléon Bonaparte-Wyse-ról, Napóleon öccsének unokájáról, aki bejárta a csatorna későbbi útvonalát, és nemcsak terveket készített a csatornáról, hanem ő írta alá a kolumbiai kormányzattal a megegyezést. Első útja után a csatornát alagutakkal és zsilipekkel tervezte meg, amit azonban Lesseps elutasított, így a második út után a tengerszinten történő összekötést javasolta kivitelezni.
A Szuezi-csatorna megépítésével hírnevet szerző Lesseps nagyon sokáig ragaszkodott ehhez az elképzeléshez, annak ellenére, hogy az ottani homokos talajjal szemben Panamában helyenként 100 méteres szintkülönbséget is le kellett dolgozniuk a munkásoknak.
Ennek ellenére Lesseps eleinte 214 millió dollárra becsülte a költségeket, majd 131 millió dollárra, végül 120-ra szállította le a várható kiadásokat. A tíz évig épülő Szuezi-csatornával összevetve Lesseps hat évre tervezte a csatorna elkészítését.
Az első kapavágást 1880. január 1-jén tették meg, a megtiszteltetés pedig Lesseps lányának jutott. A munkálatokon körülbelül negyvenezer ember dolgozott, akik többnyire a közeli karibi szigetvilágból érkeztek, leszámítva a francia mérnököket, akiknek viszont hatalmas presztízst jelentett a panamai építkezésen részt venni, és igen jól meg voltak fizetve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap