2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

II. világháborús magyar katona holttestét azonosították

2015. október 5. 10:10 MTI

Egy, a második világháborúban Ukrajna területén elesett magyar katona holttestét sikerült azonosítani a napokban, a magas rangú kitüntetésben részesült Ágner Gyula földi maradványait hazahozzák, Magyarországon méltó sírhelyen temetik újra - mondta a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztályának osztályvezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorfolyamában. 

Maruzs Roland elmondta: Ágner Gyulát - miként korábban az ugyancsak Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett vitéz Barankay Józsefet - "célzottan" keresték. Annyi információjuk volt, hogy a főhadnagy Ukrajna területén esett el 1944. április 27-én, és 18 társával együtt Luczky faluban temették el. A veszteségi dokumentumok megvoltak, azok nyomán kértek engedélyt a feltárásra.

Ágner Gyula esetében az azonosítási jegytokot (dögcédulát) nem sikerült megtalálni. Unokahúga adott DNS mintát, és az igazságügyi szakértők által elvégzett vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy valóban a második világháborús katona maradványait találták meg. Ágner Gyula földi maradványait hazahozzák és újratemetik. Ezen felül korábbi sírhelyénél az ő és többi társa előtt tisztelegve emlékművet állítanak majd - közölte az alezredes.

Maruzs Roland elmondta: az első és a második világháború valamennyi kiemelkedő tisztjét szeretnék megtalálni, de rajtuk kívül a többi hős katonáról sem feledkeznek meg. Mint felidézte: ennek érdekében végzett munkájuk során az elmúlt években 6500 katonának emeltek síremléket. Elindították a www.hadisir.hu honlapot is, amelyen már mintegy 175 ezer hősi halált halt katona adatai találhatók meg - tette hozzá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár