Járt-e Marco Polo Kínában?
2015. május 22. 19:37
Korábban
Hiányzó elemek
A fő kérdés az, hogy 700 évvel halála után feloldható-e végérvényesen a Marco Polót övező rejtély, azaz létezik-e olyan dokumentum vagy régészeti lelet, amely igazolhatná Kínában tett látogatását. Talán igen. Elég lenne megvizsgálni az útlevelébe nyomott „pecséteket”. A mongol birodalomban való utazáshoz ugyanis úti okmányként szükség volt egy nyakban hordható, arasznyi hosszúságú bronzlemezre. Ilyen igazolvánnyal Marco Polo is rendelkezett, és nemrégiben ki is állították Olaszországban. Sajnos azonban eddig senkinek sem sikerült megtalálni az egyezéseket a lemez és a birodalom belső határainál készült nyilvántartások között. Az útlevél tehát így csupán arról tanúskodik, hogy Marco Polo mongol területre lépett (és amint azt szókincse bizonyítja, Perzsiába is eljutott), de azt nem bizonyítja, hogy Kínában is járt volna.
Egy másik módszer „bankkártyája” pénzmozgásainak megfigyelése lehetne. A mongolok működtettek egy, a bankautomaták előképének tekinthető rendszert. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy amikor Marco Polo – vagy bármely utazó – átlépte a nagykán birodalmának határait, át kellett utalnia egy bizonyos összeget egy birodalmi hitelintézetbe. A hitellevél bemutatásával fel tudta venni a szükséges pénzösszeget az úthálózat mentén megtalálható postaállomásokon. Sajnos azonban ezzel a módszerrel sem deríthető ki a Marco Polóval kapcsolatos igazság, a fent említett dokumentumoknak ugyanis nyoma veszett.
Nem létezik olyan bizonyíték, amely megkérdőjelezné Marco Polo kínai utazásait. A tudósok többsége nem kételkedik, minden új keletű feltételezés ellenére Az egymillióban és a forrásokban fellelhető információk tökéletes összhangban állnak egymással.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20