John Lennonban látta legnagyobb ellenfelét a bukástól rettegő Nixon elnök
2022. november 30. 16:26 Múlt-kor
Korábban
Politikai félelem
Nixon aggodalmának egyik alapja a 26. számú alkotmánykiegészítés volt, amelyet 1971. július 5-én írt alá. Ebben a szavazáshoz szükséges korhatárt 21 évről 18 évre szállították le.
1972-ben azonban választásokat tartottak az Egyesült Államokban, és Nixon csapata attól tartott, hogy a több mint tízmillió amerikai fiatalt, aki ekkor szavazott először, könnyedén mozgósítják ellenük a háborúellenes aktivisták. Közülük is John Lennontól féltek leginkább.
A zenész először akkor került igazán az elnöki adminisztráció célkeresztjébe, amikor 1971. december 10-én fellépett a Michigani Egyetem Ann Arborban található campusán, ahol több tízezer ember tüntetett John Sinclair szabadulásáért.
Nixon amerikai csapatokat látogat meg Dél-Vietnámban
Sinclair az antirasszista és szélsőbaloldali Fehér Párduc Párt alapítója volt, akit tíz évre ítéltek el, miután egy fedett ügynöknek két marihuánás cigarettát adott. Lennon barátja volt Sinclairnek, ezért ott volt a John Sinclair Szabadsággyűlés néven szervezett tüntetésen.
Ezen az eseményen azonban nemcsak tüntetők, hanem tüntetőknek álcázott FBI-ügynökök is jelen voltak. Ők azt a feladatot kapták, hogy találjanak megfelelő indokot arra, hogy az Egyesült Államok belügyeibe beavatkozó angolt ki lehessen utasítani. A tizenkét hónapig tartó megfigyelés eredményeként 281 oldalnyi anyag gyűlt össze.
Háborúellenes tüntetők és katonai rendészek szembenállása a washingtoni Pentagonnál, 1967. október 21.
Lennonnak és Onónak akadt félnivalója, ugyanis mindketten csak ideiglenes vízummal rendelkeztek. Miután a háborúellenes aktivizmusa miatt láthatóan célkeresztbe került a kormánypárti hívek körében, az egykori Beatles-menedzseren, Allen Kleinon keresztül megkereste és felbérelte Leon Wildes-t, aki ügyvédként segítségére volt a jogi támadások elleni védekezésben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap