Legendás kalandjai után egyszerű közlegényként szolgált a légierőnél Arábiai Lawrence
2020. május 19. 09:35 Múlt-kor
Korábban
Az arabok segítője
1915 októberében Husszein lépéskényszerbe hozta a briteket: vagy azonnal segítenek neki, vagy a szultán mögé áll be erőivel, hogy meghódítsa Egyiptomot. Lawrence-et először 1916 tavaszán küldték Mezopotámiába, hogy a Kut városát védő brit helyőrséget az arabok segítségével felmentse a török ostrom alól, ez azonban nem járt eredménnyel.
A valódi arab felkelés végül 1916 júniusában indult, azonban fennállt a veszélye annak, hogy a törökök hamar letörik. Lawrence októberben érkezett a Hidzsázba hírszerző küldetésre, ekkor találkozott először az emír fiaival – Alival, Abdullahhal és Fejszállal –, és megállapította, hogy Fejszál a legalkalmasabb vezető közülük.
A felkelés vezetője így Fejszál lett, Lawrence pedig állandó brit kapcsolattartójává avanzsált. Ketten eszelték ki az oszmán haderő elleni műveletek stratégiáját, ám Lawrence számos akcióban személyesen is részt vett.
A gerillahaderő fő stratégiája – amelyről Lawrence győzte meg Fejszált – az volt, hogy kecsegtető mivolta ellenére nem vették be a legyengült oszmán helyőrség által védett Medinát, ehelyett a Damaszkusztól ide induló vasúti szerelvényeket támadták folyamatosan, további oszmán erőket elvonva más harcterekről, és megbénítva a medinai helyőrséget.
Lawrence és Fejszál (elöl, középen) 1918-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)
1917. júliusában ő vezette a Vörös-tenger partján fekvő Akaba városának bevételét, az év novemberében azonban – álruhás felderítés közben – az ellenség fogságába esett a szíriai Darában, ahol fogva tartói válogatott kínzásoknak vetették alá.
Lawrence-nek nagy szerepe volt Damaszkusz 1918. októberi bevételében, azonban nagy bánatára nem volt jelen a város formális megadásakor. Mindazonáltal azonnal megkezdte a Fejszál vezette független arab adminisztráció felállítását, azonban az emír fia csak a francia csapatok 1920-as megérkezéséig uralkodhatott az ősi városban (kárpótlásul a britek 1921-től Irak királyává tették meg).
A kalandor ezredesként szerelt le a brit haderőtől, és a külügyminisztériumnál helyezkedett el – az arabok képviseletében a párizsi békekonferencián is részt vett, később Winston Churchillel dolgozott együtt a Gyarmati Hivatalnál.
A bürokratikus munkát nem sokáig bírta, és 1922-ben álnéven egyszerű közlegényként belépett a Királyi Légierőbe. 1923 februárjában valódi kiléte kitudódott, és kénytelen volt leszerelni.
Ezután a szárazföldi haderő harckocsihadtesténél helyezkedett el, azonban rendíthetetlenül kérlelte újbóli felvételét a légierőhöz. 1925-ben végül visszakerült, és – mivel egyre több beszámoló jelent meg a sajtóban korábbi közel-keleti tevékenységéről – Indiába került áthelyezésre. Innen azután kellett visszatérnie Angliába, hogy kollégái arra gyanakodtak, körükben is hírszerző tevékenységet végez.
Hazatérte után, 1926-ban adta ki első ízben 1916 és 1918 közötti élményeit taglaló emlékiratait, A bölcsesség hét pillérét, amely a közvéleményben róla kialakult kép és az életét feldolgozó különböző művek alapjául szolgált.
Angliában tovább szolgált az RAF-nél egészen 1935 márciusáig, szerződése lejártáig. Állítása szerint boldogságra lelt szerelőként, különösen a motorcsónakok szakértőjeként, és szomorúsággal töltötte el végleges leszerelése.
Lawrence a motorkerékpárok szerelmese is volt, ez lett végül veszte is: 1935. május 13-án Borough Superior SS100-asán a dorseti Wareham melletti otthona közelében egy szintkülönbség miatt későn vette észre az úton előtte kerékpározó gyermekeket, akiket kikerülve lerepült a motorról. Sérüléseibe hat nappal később belehalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap