Másfél évszázaddal a függetlenségi háború előtt egyszer már kipróbálták a demokráciát Amerikában
2023. augusztus 21. 18:04 Múlt-kor
Korábban
Saját kezükben a sorsuk
Törvénykezési kedvük ezután sem lankadt, és hamar születtek szabályozások a dohány árának általuk történő megszabásáról (ez nem volt a London Company ínyére), az indiánok támadásairól, és az egyes telepesek viselkedéséről (főleg ami a szerencsejátékot, az alkoholfogyasztást és az öltözködést illette).
Előirányozták a háztartások által fenntartandó élelmiszer-vésztartalékokat, illetőleg összeállították azon növények listáját, amelyeket rendelni kívántak Angliából ültetvénykísérlet céljából, a dohányra való kizárólagos utaltságot csökkentendő.
A telepesek felrakodják a megtermelt dohányt egy Angliába tartó hajóra
Miután egy hőhullám is megszakította az ülést, a gyűlés végül augusztus 4-én oszlott fel hivatalosan, azzal a tervvel, hogy a következő év március elsején újra összeülnek.
Virginia első gyűlésének összehívása és működése természetesen nem tűnt jelentős eseménynek világviszonylatban, a kolónia továbbra is legfőképpen az indiánokra volt utalva a túléléshez.
Két szempontból azonban mégis igen nagy jelentőséggel bírt: újfajta viszonyt jelentett az uralkodó és a távoli gyarmatokon élő alattvalói között, továbbá hatalmas löketet adott a telepesek önálló identitásának kialakulásához – az emberek, akik tisztában voltak azzal, hogy életük hátralevő részét az Újvilágban fogják tölteni, egyszerre sajátjuknak érezhették a képviseleti rendszert, amelyet bevezettek. Ez nem csupán reménykeltő volt számukra, de egy külön büszkeségre is okot adott.
Az amerikai kontinens első választott törvényhozó testülete, Polgárok Háza (House of Burgesses) első ülése
A gyarmati lakosok mindenkori szabadságvágyáról és a központi hatalom irántuk való mindenkori nemtörődömségéről egyaránt elmondható, hogy jelentős részben a külbirtokok anyaországtól való távolsága miatt jönnek létre, ráadásul gerjesztik is egymást.
Az észak-amerikai brit gyarmatok első demokratikus önkormányzati kísérlete nem járt messze ható következményekkel – Virginia kormányzatát többször is átszervezték az elkövetkező évszázad során –, azonban jól látszik belőle, hogy a függetlenebb, képviseleti alapon működő önkormányzattal jóval többet tudtak javítani életük minőségén a gyarmat lakói, mint a központi irányítás alatt. A jövőbeni irány – mondhatni – már ekkor adott volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap