Mi okozta pontosan a Római Birodalom bukását?
2022. szeptember 16. 08:54 Múlt-kor
Korábban
A Nyugatrómai Birodalom vége
Az átmeneti sikerek után a negyedik század végétől kezdve ismét komolyabb erőpróbák elé került a római határvédelem. A fő kiváltó ok, hogy a nomád Hun Birodalom képében immár egy jól szervezett ellenfelet kapott a császárság, amely fokozatosan nyugat felé terjeszkedett, és a hódításai során maga előtt tolta a birodalom peremén élő népeket. A határvédelem képtelen volt kezelni a helyzetet, 378-ban a hunok elől menekülő gótok áttörték a limest, és Hadrianopolisnál legyőzték Valens császárt, aki maga is életét vesztette az ütközetben.
Ábrázolás Traianus oszlopán, amely a császár seregének a dákokkal folytatott harcát mutatja be
Bár egyes erősebb kezű vezetők, mint a kereszténységet államvallássá tévő Theodosius császár, vagy Stilicho és Aetius, képesek voltak időről időre összeszedni a birodalom szétforgácsolt erőit, tartós eredményeket egyikük sem tudott elérni. Ráadásul a határvédelmi problémákat úgy kezelte a birodalom, hogy egységes tömbökben telepítette le a germán népeket a határokon belül, úgy, hogy azok megtarthatták szokásaikat, vezetőiket, a katonáskodásért cserébe. Ezek az intakt csoportok egyre kevésbé függtek a birodalom központjától, amely először Milánóba, majd a jobban védhető Ravennába költözött.
A határvédelem összeomlott a barbárok támadásai alatt, 410-ben pedig Alarik gótjai kifosztották Rómát, amelyet külső ellenség nyolcszáz éve nem foglalt el. A gótok ezt követően Galliában és Hispániában telepedtek le. A vandálok sokkal nagyobb károkat okoztak: először elszakították a spanyolországi ezüstbányáktól a római államot, majd Geiserich vandál király flottát építtetett, és elfoglalta Észak-Afrikát, amely addig gabonával látta el Itáliát. 455-ben a vandálok magát Rómát is megtámadták és kifosztották.
Odoaker lemondatja az utolsó római császárt, Romulus Augustulust egy újkori ábrázoláson
A birodalomnak ennek ellenére volt még ereje ahhoz, hogy 451-ben, a szövetséges germánokkal együtt, megállítsák a Hun Birodalom seregeit a catalaunumi csatában, de az Attila hun király halála utáni lélegzetvételnyi szünetet már nem tudta kihasználni. 476-ban Odoaker legyőzte a saját fiát császárrá tévő katonai parancsnokot, és ő maga úgy döntött, hogy nem veszi fel a császári címet, hanem helyette rex Italiae-nek, azaz Itália királyának nevezte magát, a császári jelvényeket pedig elküldette keletre.
A tovább élő Róma
Bár ebben a pontszerű eseményben szokták megjelölni a Római Birodalom bukásának a dátumát, és egyben a középkor kezdetét, amint fentebb láttuk, az valójában egy sokkal hosszabb folyamat része volt. Ráadásul a Keletrómai Birodalom még 1453-ig fennállt. Ezt a kedvezőbb földrajzi helyzetének, és a rugalmasabb politikájának köszönhette, holott Konstantinápolyt is számtalanszor megostromolták, és olyan hódítókkal kellett felvennie a kesztyűt, mint az arabok vagy a vikingek.
Az oszmán csapatok végső rohama Konstantinápoly falai ellen 1453-ban, egy 19. századi illusztráción
A hosszabb folyamatokat pedig jól jelzi az a tény, hogy az a tudás és tapasztalat, amelyet a rómaiak felhalmoztak az évszázadok során, nem veszett el a Nyugatrómai Birodalommal együtt. A latin nyelv, az állami intézmények, az ókori előzményekből kialakuló városok, a római jog és más technikai vívmányok még hosszú ideig Európa képének a részét alkották, és alkotják. Az évszázadokon keresztül tartó hanyatlást évszázadokon keresztül tartó kulturális továbbélés követte, amely még a mai napig is tart.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap