Miért jött létre a lengyel-magyar perszonálunió?
2014. november 25. 12:15 Csernus Szilveszter
Korábban
A visegrádi hármak
Az új király külpolitikai kiútkeresése a csehekkel való megegyezéshez vezetett, amelyhez Károly király közvetítése kellett. A három uralkodó 1335 októberében érkezett a magyar király székhelyére, amit a magyar történetírás visegrádi kongresszusnak, vagy királytalálkozónak nevez.
Kázmér itt elérte, hogy János cseh király lemondjon lengyel trónigényéről 20 ezer prágai arany fejében, ám Kázmér nem volt hajlandó ugyanerre Szilézia esetében. A kereskedelmi kapcsolatokat is továbbépítő egyezmény mellett nem tudunk arról, hogy már ekkor felvetődött volna a lengyel trónutódlás kérdése.
(A visegrádi együttműködés adja a mai szervezet alapját, amelyet 1991-ben Lech Wałęsa lengyel államfő, Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök és Antall József magyar miniszterelnök kötött meg, amihez 1993 után csatlakozott független államként Szlovákia, így kialakítva a "visegrádi négyek" szövetségét.)
1339 júniusában Kázmér ismét a visegrádi udvar vendége volt, amikor formális egyezményben rögzítették: ha fiú utód nélkül halna meg, akkor testvérének, Erzsébetnek a családja örökli trónját, elsősorban Károly, majd annak fiú leszármazói. Az újabb visegrádi egyezmény fejében emellett katonai segítségnyújtásra kötelezték a magyar királyt, akinek el kellett ismernie a lengyelek igényét Halicsra. Kázmér ellenben kikötötte, hogy ha mégis fiú utóda születne a lengyel trónra, akkor Halicsot eladja a magyar királynak. Ezzel együttműködésre kötelezte Károlyt a ma Ukrajnához tartozó tartomány tartós meghódításához - ez a következő évben meg is történt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.