Miért tettek minket önzetlenebbé a bosszúálló istenek?
2016. február 15. 08:37
A mindent látó, büntető isten(ek)től való félelem jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az emberek tisztességesebbek és bőkezűbbek lettek a saját családjukon és közösségükön kívül élő emberekkel szemben, különösek azok esetében, akik hozzájuk hasonlóan gondolkodtak a világról.
Korábban
Isten mindent lát
A nemrég a Nature folyóiratban közzétett tanulmány szerint a vallásosság hozzájárulhatott ahhoz, hogy az emberek a nagy földrajzi távolságok ellenére is hajlandóak lettek az egymással való együttműködésre. „Az emberek részben azért hihetnek a szélesebb társadalmi körökkel való méltányos együttműködésben, mert úgy gondolják, a tájékozott istenek megbüntetik őket, ha nem így cselekednek” – olvasható a Discovery által idézett tanulmányban. A kutatók hozzátették, hogy az istenek ellenőrző és büntető hatalmának növekedésével párhuzamosan növekedhetett meg azon emberek köre, akik hajlandók voltak mások javára akár a saját káruk árán is cselekedni.
A tudósok kutatásuk során nyolc 591, nyolc különböző (brazíliai, mauritiusi, szibériai, tanzániai, Fidzsi-szigeteki és vanuatui) közösséghez tartozó embert vontak be a vizsgálatokba. A kutatók a vallások széles körére építettek, az alanyok között ugyanis keresztények, hinduk és buddhisták mellett különböző helyi vallások követői közül is kikerültek. A résztvevők egy játékot játszottak, amelyben választhattak: saját magukat vagy közösségüket segítik pénzügyileg, esetleg egy dobókockára bízzák a döntést, ami azt jelentette, hogy egy ugyanazt a vallást követő, ám ismeretlen, távol élő személynek adnak pénzt. A résztvevők vallásos hitét emellett interjúkban is felmérték, amelyek segítségével azt kutatták, hogy az interjúalanyok által követett vallások istene vagy istenei hogyan viszonyulnak az erkölcshöz és a büntetéshez, és hitük szerint az adott isten(ek) mennyire követte (követték) figyelemmel viselkedésüket.
Kiderült, hogy azok, akik hittek egy büntető, mindentudó és mindent látó istenben, több pénzt adtak ismeretlen, de az azonos vallást követő embereknek. Mint a tanulmány vezető szerzője, a University of British Columbia kutatója, Benjamin Purzycki kifejtette, az eredmények azt mutatják, hogy akik hisznek abban, hogy cselekedeteiket egy istenség figyeli, azok helyességét mérlegeli, és helytelen magatartás esetén őket bünteti, nagyobb valószínűséggel adták másoknak a pénzt, mint saját maguknak. Purzycki hozzátette, hogy végső soron az emberek nem sokban különböznek egymástól: mindannyiunknak megváltozik a viselkedése, ha úgy érezzük, figyelnek, és akár meg is büntethetnek minket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.