Mind a bűnözőknek, mind a hitükért üldözötteknek menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
2022. január 2. 20:54 Múlt-kor
Korábban
Bűnözés földön és vízen
A gyanútlan római polgár a birodalom szinte egyetlen pontján sem érezhette magát teljes biztonságban. Ahogy kilépett az utcára, rablók és fosztogatók állhatták útját, a zsúfolt utak pedig ideális terepet jelentettek a zsebtolvajok számára. A bűnözés útjára lépő szegények számára néhány sestertius a szegénységből való kitörést nem, csupán halvány reménysugarat jelentett – ahogy a nap végén, vagy a napközben elfogyasztott néhány kupa alkohol is, ami újabb problémát szült: a részeg bűnözők megjelenését.
Ahogy ma, úgy az ókori Rómában is egy egyszerű kocsmai verekedés könnyen gyilkosságba torkollhatott. Az emberölés a legsúlyosabb bűncselekmények egyike, ún. főbenjáró bűntett volt. A köztársaság korában külön fogalom alá tartozott az apa- s általában a rokongyilkosság (parricidium), de emellett immár megkülönböztették a közönséges emberölést (homicidium), a méregkeverést (veneficium) és az orgyilkosságot, vagyis az előre kitervelt, aljas indokból elkövetett szándékos emberölést (crimen inter sicarios).
A vagyonos római polgárra – akit útjára szolgái vagy testőrei kísértek el – Rómától távol is számos veszély leselkedett. A nagy műutak mellett ugyanis betyárok bújtak meg: lesben álltak, majd rajtaütöttek az utazón, kirabolták, és ha a megtámadott ember ellenállást tanúsított, súlyosan bántalmazták, esetleg meg is ölték. A betyárok bandákba verődtek, közülük sokan szökött rabszolgák és katonaszökevények voltak, akik a szigorú rend és fegyelem elől menekültek a gyors meggazdagodás reményében. Apuliában és Lucaniában az útonállást sokáig alig lehetett megszüntetni, de ez igaz volt Görögországra, Kis-Ázsiára és az afrikai provinciákra is.
Az útonállót általában azon a helyen, ahol a tevékenységét folytatta, elrettentés céljából – és hogy az áldozatok hozzátartozói vigasztalást találjanak – keresztre feszítették, néha pedig a vadállatok elé vetették őket. Ez egyáltalán nem számított szokatlan gyakorlatnak: nem egy forrást ismerünk, amely arról számol be, hogy elrettentés gyanánt egy-egy hírhedt bűnözőt a provinciákból a fővárosba szállították, hogy megfelelő nyilvánosság előtt, állatviadalon nyerjék el büntetésüket.
A gladiátoriskolákba küldött (ad ludum) elítélteknek (például az emberrablóknak) viszont lehetőségük volt rá, hogy – persze ha nem vesztették életüket idejekorán – elnyerjék a szabadságukat.
A köztársaság korában a kalózkodás már olyan komoly kihívás elé állította Rómát, hogy arra központilag kellett megoldást találni. A rómaiak több ízben is háborút indítottak a tengeri útonállók ellen, ám a kalózkodást nem tudták teljesen felszámolni. A Kr. e. 2 század közepétől a földközi-tengeri kalózkodás mind nagyobb méreteket öltött: a gyors vitorlásokkal szemben a nehézkes teherhajók tehetetlennek bizonyultak, a kalózok kifosztották a hajókat, a legénységet pedig rabszolgának adták el, esetleg – ahogy az a fiatal Julius Caesarral is megesett – csak magas váltságdíj fejében engedték el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Szökőkutakkal és pavilonokkal formálta a Ligetet az Ezredéves Kiállítás
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap